Cserhalmi György: Nyilas veszélyt érzek

Novemberben a Don Carlos előadásában Posa márkiként lesz bemutatója az Új Színházban Cserhalmi Györgynek. Videoüzenetében a színház ügyéről beszélt, ennek kapcsán újra kérdezték. Kiderül, nyomdafestéket nem tűrő az, amit Dörner György kinevezéséről gondol.

Cserhalmi Györgyöt elsőként arról a furcsa helyzetről faggatták, hogy az Új Színházban játszik, ahonnan éppen azért ment el, mert Márta István jött igazgatónak Székely Gábor helyére. “Bagó Berci rendező hívott. Mártához semmiféle kötődésem, közöm nincsen, sőt…” – mondta a színész, akit arról a videoüzenetről is kérdeztek, amelyben “kiáll az Új Színházért”. “Én abban az üzenetben az Új Színházról egy szót sem ejtettem” – fogalmaz Cserhalmi György, aki arról is beszámol, hogy egy pillanatig sem gondolta, hogy Márta Pista mellett áll ki. “Van egy társulat, egy színház, amelyik valamilyen járható úton jár, ahol a kollégáim dolgoznak” - nyilatkozta.

 

Cserhalmit arról is kérdezték, mit gondol Dörner György igazgatói kinevezéséről: “Borzalmasakat. Nem tűr nyomdafestéket, amit gondolok. Semmi nem stimmel. Maga a pályázat nem pályázat. Se külcsín, se belbecs szempontjából nem áll a lábán. Az a lózung, hogy a magyar dráma színháza kezd bedőlni, mert már több drámaíró és jogutód, igen helyesen, tiltakozik. Hihetetlen, hogy így a halottak is bele tudnak szólni a témába. Ez számomra a legmegrázóbb. (…) Nyilas veszélyt érzek, van egy réteg, amelyiknek erre igénye van. Hullámokat gerjeszt maga körül és megpróbál megnyerni magának minél több rendezetlen gondolatú embert” – fejti ki a színész, aki arról is beszélt, hogy leánya készülő filmjében is szerepet vállalt, ami a Drága besúgó barátaim címet viseli, és magyar–német koprodukció lesz.

A teljes interjút itt olvashatják el.

Forrás: Vasárnapi Hírek

OLVASÁSRA AJÁNLJUK:

Interjú Ascher Tamással

Interjú Bérczes Lászlóval

Interjú Herczeg Tamással

Interjú Csiszár Imrével

Megszólalnak az ÚJ Színház színészei I. rész - Derzsi János, Száraz Dénes

Megszólalnak az Új Színház színészei II. rész - Takács Kati

Interjú Pozsgai Zsolttal

Megszólalnak az Új Színház színészei 3. - Pokorny Lia

Megszólalnak az Új Színház színészei 4. - Vass György

ÚJ SZÍNHÁZ-ÜGY: MEGSZÓLAL GÁSPÁR SÁNDOR

ÚJ SZÍNHÁZ-ÜGY: HÁMORI GABI LEVELE

MEGSZÓLAL GALKÓ BALÁZS

MEGSZÓLAL SZIKORA JÁNOS

CSURKA ISTVÁN ASCHER CAFÉ CÍMMEL ÍRT

süti beállítások módosítása