Három magyar előadás a Temps d'Images-on

Három magyar előadás is szerepel a Kolozsváron negyedik alkalommal sorra kerülő Temps d'Images színházi fesztiválon, amelynek legfontosabb eseményei Pina Bausch német koreográfus munkái köré épülnek.

A november 11. és 20. között sorra kerülő fesztivál igazgatója, Miki Braniste a Krónika című erdélyi lapnak elmondta: fontosnak tartotta, hogy legyenek magyar előadások is, mert rendkívül dinamikus a romániai magyar színházi élet, vannak olyan független színházak, amelyeket meg kell ismernie a közönségnek.
A kilenc színházi előadást, hat kortárs táncelőadást, műhelymunkákat, közvitákat és két kiállítást is felvonultató rendezvénysorozaton a magyar produkciók közül először a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadása tekinthető meg. A marosvásárhelyi társulat Székely Csaba Bányavirág című darabját mutatja be Sebestyén Aba rendezésében.     


Egy másik független színház, a GroundFloor Group egyesület a Dívák című táncelőadást mutatja be Sinkó Ferenc rendezésében. Műsorra tűzték még a dramAcum csoport és a Kolozsvári Állami Magyar Színház koprodukciójában készült Verespatak című színművet.
A fesztivál legfontosabb eseményei Pina Bausch német koreográfus munkái köré épülnek, így a kolozsvári Német Kulturális Központ és a Bukaresti Országos Tánckör támogatásának köszönhetően levetítik Wim Wenders Pina című filmjét, amely 3D-technikával készült.

süti beállítások módosítása