Anyák és lányaik - Gardénia a Tháliában

A Gardénia egy részleges családtörténet: négy generációnyi nő drámája, közülük a legidősebb 1920-ban, lánya 1942-ben, az ő lánya 1962-ben, a legfiatalabb pedig 1982-ben született. Mind a négy nő keresi a boldogsághoz vezető utat; miközben végigélik a huszadik század szinte teljes történetét, összetett viszonyaikra is fény derül; anya és lánya, nagyanya és unokája, dédanya és dédunokája között, ahogy elérünk a mába.

A darab szerzője nagyon pontosan tárja elénk a generációk közötti kommunikáció nehézségeit, leszámol minden romantikus képzettel a nőkről; az egész darabot sajátos, metszően ironikus humor ugyanakkor mélyről fakadó szeretet hatja át. Mindemellett bátran és éleslátóan boncolgatja a női alkoholizmus kérdését is.

Miként befolyásolják a női figurák viselkedését az örökölt hajlamok és a tanult viselkedésminták? Függetleníthetik-e magukat mindenkori szociális körülményeiktől? Kitudják-e vonni magukat hősnőink a családi hagyományok-beidegződések kényszerei alól? Többek között ezekre a kérdésekre is keressük majd a választ az előadásban.

Gard_nia_plak_t_2

 

Négy gyönyörű nő. Négy generáció. Anyák és lányaik. A harmincas évektől napjainkig.

Szubjektív történelem. Egy család története. A mi történetünk.

 

Elzbieta Chowaniec lengyel drámaírónő, 1982-ben született; a legendás lódzi filmfőiskola forgatókönyvíró szakán diplomázott, később a Tadeusz Slobodzianek vezette Dráma Laboratóriumban tanult. Gardénia című műve - 2007-ben mutatták be - a mai napig a Dráma Laboratórium repertoárjának egyik sikerdarabja. Magyarul a "Fiatal lengyel dráma" című, Pászt Patricia által összeállított antológiában jelent meg 2010-ben.

A színmű felolvasó színházi változatát 2010. november 28-án mutatta be a K. V. Társulat a Kortárs Drámafesztivál felolvasó színházi sorozatának részeként, Pelsőczy Réka rendezésében.

Gard_nia_igazolv_nyk_p

A K. V. Társulat darab és témaválasztásait kezdetektől meghatározza a női látásmód, a nőket érintő problémák színrevitele, női tabu témák feltárása; ezt a törekvésüket erősíti a Gardénia bemutatása, és pontosan ezért kértek fel egy női rendezőt; Pelsőczy Rékát, a darab megrendezésére.

A darab fókuszában működésképtelen és feldolgozatlan anya-lány kapcsolatok állnak, a szerző több modellen keresztül mutatja be a szülő gyerek viszony lehetséges buktatóit, kudarcait. A Gardénia végig követi fázisaiban az anya-lánya kapcsolatot a gyerekkortól a serdülőkoron át a felnőtt nőig.

A dédnagymama ( Nő I), aki végigélte a II. világháború minden poklát, csalódásában és a szerelem teljes hiányában az alkohol rabja lesz. Képtelen megbirkózni a valósággal. Lánya (Nő II), akit gyerekkorától kezdve lebénít anyja alkoholizmusa fölött érzett szégyene, egészen más utat jár. Tisztességes. Munka mániás; állandóan dolgozik, gyűjti a pénzt, szinte mindent sikerül megszereznie családjának a legsötétebb kommunizmus idején. Életét meghatározza a bizonyítási vágy; ő igenis más lesz, mint az anyja. Családja van, de nem tudja mi az a szeretet. Ez határozza meg saját, egy gyerekkori betegségnek köszönhetően fogyatékos, mozgássérült lányához (Nő III.) való viszonyát. A rigorózus anyamodellel szemben a harmadik nő, az unoka a nagyanyai modell folytatója lesz, ugyanúgy alkoholizmussal küzd. Talán a negyedik nő, a 25 éves dédunoka, aki az évszázadot átívelő történetet a mába juttatja, lesz képes egy egészségesebb, az anyai örökséget meghaladó családmodellt kialakítani. A kérdés azonban nyitva marad...

Gard_nia_plak_t1

A K. V. Társulat új bemutatója a Thália Színház támogatásával:

Elżbieta Chowaniec: GARDÉNIA

(Fordította: Pászt Patrícia)

MAGYARORSZÁGI BEMUTATÓ

Nő I : Urbanovits Krisztina

Nő II : Száger Zsuzsanna

Nő III : Bartsch Kata

Nő IV : Spiegl Anna

Díszlet-jelmez: Nagy Fruzsina

Dramaturg: Markó Róbert

Zeneszerző : Kákonyi Árpád

Rendező: Pelsőczy Réka

Bemutató: 2011. november 26. 19:30 – a Kortárs Drámafesztivál nyitóelőadása

További előadás: 2011. november 27., december 3., 10. 19:30

2011. 11. 27-én az előadás után K.O. Kritikus Óra! Közönségtalálkozó alkotók és színészek közreműködésével.

A beszélgetést vezeti: Miklós Melánia


 

 

Képek a  Gardénia olvasópróbájáról:

P1220497


P1220556


P1220412

 

Jegyrendelés: Thália Színház - Tel: (+361) 331-0500 - E-mailen: jegy@thalia.hu

Támogatók: FÜGE, Thália Színház, Kortárs Drámafesztivál Budapest, Creativ Média Színházi Ügynökség, NEFMI, NKA, Fővárosi Önkormányzat, ,,Budapest Kulturális Alap", Színházi Dolgozók Szakszervezete, AKI VAN Alapítvány

Médiatámogatók: Fidelio, szinhaz.hu, port.hu, revizoronline


süti beállítások módosítása