Meseregényből készül musical - Gergő és az álomfogók

A tervek szerint jövő márciusban mutatja be a Kassai Magyar Színház Böszörményi Gyula: Gergő és az álomfogók című meseregényének musicalváltozatát.

Sziámival dolgoznak a szövegkönyvön

A kétéves korában kerekesszékbe kényszerült tiszakécskei író köszöni, jól van. Barátjával, Müller Péter Sziámival közösen rengeteget dolgoznak a színdarab szövegkönyvén. Lassan célegyenesbe fordul az alkotói csapatmunka, hamarosan musicalként elevenedik meg Böszörményi Gyula legsikeresebb, eddig már közel 120 ezer példányban elkelt könyve, a Gergő és az álomfogók.

boszormenyi_gyulaBöszörményi Gyula (forrás: litera.hu)

Az író a Kassai Színház felkérésére vágott bele a meseregény átdolgozásába; a dalszöveget Müller Péter Sziámi írja, zenéjét Lakatos Róbert szerzi, a darabot pedig Gál Tamás rendezi. A kvartett az internet segítségével hidalja ás a Tiszakécske-Budapest-Kassa-háromszögön belüli távolságokat: Skype-on beszélik meg az aktuális teendőket, e-mailben küldözgetik a dalszövegeket, zenerészleteket.
"Egyértelmű volt, hogy a hatszáz oldalas regény teljes cselekményét nem lehet színre vinni, ezért a történetből jó pár szereplőt ki kellett vennünk. Egy írónak fáj elveszteni a hőseit, kihúzni a jól sikerült párbeszédeket, de próbálok emiatt nem túl sokat nyafogni. A lényeg, hogy az eredeti történet integritását megtartsuk."

Darabtörténet:

A színmű - mint ahogy a regény is - egy tizenhárom éves fiúról szól, aki elveszti súlyosan beteg édesapját. Gergő egy átlagos pesti srác, aki öreg bérházban él édesanyjával (Boglárkával), annak új férjével (Botlik Dénessel, foglalkozására nézve főállású cipőpucoló), és Zsófival (ez utóbbi lányával). Csak éppen nem érzi jól magát közöttük. A helyzetén nem segítenek az éjszakai rémálmai, amelyben egy beszélő kölyökfarkas szeretné mindenféle lehetetlenségre rábeszélni (hogy a többi álomalakról már ne is beszéljünk). Az meg már csak hab a tortán, hogy a házmester állítólag danászik az esőben és mindeközben repül. A ház pincéjében pedig egy idegen néni közöl néhány értelmetlen dolgot számára. Egyszóval Gergő körül apránként a fejére áll a világ, amit csak még jobban tetéznek édesanyja barátnőjének, Apollóniának kéretlen tanácsai. A musical azt mutatja be sok kalanddal, humorral fűszerezve, hogyan válik Gergő  férfivá.

Böszörményi korábban így nyilatkozott a regényről:
(...) Törni kezdtem a fejem, miről írnék szívesen. Hamarosan rájöttem, hogy a mai, egyre inkább „besűrűsödő” világban lassan elviselhetetlen méreteket ölt az erőszak-, és a gyűlöletkultusz (köszönet érte a politikusainknak és kereskedelmi tévéseinknek!), miközben tökéletesen eltűntek az olyan kortárs ifjúsági regények, melyek ezt segíthetnék a kamaszoknak feldolgozni.
Én tisztán látom (és, mint kiderült, sokan mások is) a „démonokat”, melyek tönkreteszik az életünket; drog, pénzmánia, alkoholizmus, családon belüli erőszak, korrupció, csalás, nyíltan űzött és politikailag támogatott bűnözés, a kultúra eltörlése és semmibevétele, valamint a (faj)gyűlölet általánossá váló elfogadása, stb.
Nos, ne gondoljuk már, hogy a kamaszok ezt nem látják, érzik! Sőt, megszenvedik! Úgyhogy olyan regényt akartam, ami élvezhető, ám közben ezekről a dolgokról szól, méghozzá a lehető legőszintébben.

Forrás: Petőfi Népe, ekultura.hu

süti beállítások módosítása