L. Simon a színházakról - "Nem lehet ölbe tett kézzel ülni"

L. Simon László, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke a Színház a Gödörben konferencián vendégeskedett, ahol a színházak helyzetéről, lehetőségeiről beszélt és többek között arról, hogy nem lehet fenntartani a közalkalmazotti rendszert.

L. Simon László elsőként közölte: „Nem tudok nem képviselőként beszélni” – mire Novák Péter megjegyezte: „Mi csak jót akartunk”.

Ezután a Nemzeti Kulturális Alap elnöke arról beszélt, hogy annak a több mint 40 milliárd forintnak, amit a színházi rendszer felemészt kevesebb, mint egytizedét adja az NKA és az állam áttételesen, az önkormányzatokon keresztül finanszírozza a kultúrát. „A magyar állam még mindig sokkal több pénzt költ a színházi rendszerre, mint amennyi pénze valójában van erre a működtetésre. Beszéljünk feketén és fehéren: Magyarországnak nincs ennyi pénze a színházaira. Az is igaz, hogy annál kevesebb pénzt költünk a színházi rendszerre, mint amit megszoktunk és amennyit szívünk szerint elköltenénk. Ez egy látszólag feloldhatatlan ellentmondás és minduntalan politikai torzsalkodás lesz belőle” – mondta L. Simon, aki arról is szót ejtett, hogy európai összehasonlításban is nagy a disztancia a jegyárak között.

„Szembe kell néznünk azzal, hogy jelen pillanatban, a magyar társadalom szívesen színházba járó rétege nagyságrendekkel több pénzt nem tud kifizetni. Azzal is szembe kell néznünk, hogy sokan a jelenlegi megosztást igazságtalannak tartják. Részben ennek orvoslására tesz kísérletet az új előadó-művészeti törvény. Amíg a minisztérium nem alkotja meg a végrehajtási rendeletet, addig félkarú óriás ez a törvény. Minden azon fog múlni, hogy milyen lesz a rendelet” – tette hozzá L. Simon László.

lsimon

„Miközben örvendetes, hogy az előadó-művészeti törvény a TAO-n keresztül jelentős többletforrást biztosít a rendszerbe, a TAO-ra sokan szemet vetettek. Ez néhány éves nagy örömforrás volt, de tarthatatlan. Nem csak azért, mert bejött a sport, ami joggal tart igényt a TAO-ra” – közölte az NKA elnök, aki elárulta, régóta ostromolják őket azzal, hogy nyissák meg a TAO-t a közgyűjtemények, az irodalmi szervezetek, stb. számára. „Ezt szakaszosan meg kell tenni. Eddig nem azért nem tettük meg, mert nem értünk egyet vele, hanem azért, mert ez a gazdaságpolitikának egyelőre nagy falat” – fogalmazott L. Simon László, aki szerint újabb forrásokat fog elvonni, ha mégis kinyitják a TAO-t.

Az NKA elnök szerint át kell alakítani a teljes fenntartói szerkezetet, hiszen „a ház régóta ég, csak mindenki azt gondolja, az állam úgyis megoldja a problémákat”. Beszélt arról is, hogy nem lehet dilettáns módon, évad közben nekilátni az átszervezésnek, nem lehet színházaktól elvenni a támogatást. Úgy látja, hogy a Kamaraszínház és a Játékszín helyzetét a párbeszédhiány okozza. Azt is hozzátette, a szakmát semmi sem akadályozta meg a párbeszéd kezdeményezésében.

„Nem tudjuk fenntartani a közalkalmazotti rendszert. Nem fogunk tudni eltartani ennyi társulattal rendelkező színházat és nem biztos, hogy ez művészileg gondot okoz” – jelentette ki L. Simon László , aki szerint kell a bátorság az újratervezéshez és a szakmának együtt kell gondolkodnia.

A magánszínházak támogatásáról pedig elmondta: „A magánszínháznak az a lényege, hogy meg akar élni a piacról” – úgy véli nem érdemelnek külön állami támogatást.

A kortárs dráma helyzete kapcsán pedig azt közölte: „Mindig a színházakon kérik számon a kortárs magyar dráma helyzetét, de szerintem a magyar kortárs irodalmon kéne számonkérni”. L. Simon László  úgy látja, a magyar színházak nyitottak a kortárs magyar drámajátszásra, és ezt a törvénnyel is próbálják elősegíteni, szeretnék pénzügyileg is ösztönözni a színházat arra, hogy minél több magyar darabot játszanak.

„Egyetlen bástyáról nem mondanék le. Csak azt jelentem ki, nem lehet kapkodva megrengetni egy rendszert, viszont az állam nem fogja tudni fenntartani azt. (..) Ebből az következik, hogy minél nagyobb erőt kell arra fordítani, hogy olyan vezetők legyenek a színházak élén, akik képesek arra, hogy forrásokat hozzanak a rendszerbe” – közölte L. Simon László , aki szerint nem lehet ölbe tett kézzel ülni, hanem ki kell kényszeríteni a politikai döntéseket.

„Látod-e esélyét annak, hogy ha verjük az asztalt ne szűnjön meg a Kamaraszínház?” - faggatta L. Simont Németh Kristóf színész. „Elhibázott dolognak tartom évad közben finanszírozási szerződést bontani” – válaszolt tömören az NKA.

L. Simon László teljes beszédét itt hallgathatják meg.

süti beállítások módosítása