Meghalt Gróf Gyula az egri színház munkatársa

Hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után, szombaton éjjel végleg elhagyta a földi színpadot és az egri Gárdonyi Géza Színházat Gróf Gyula, műszaki vezető - közölte a teátrum.

Annak idején toronydarukat szerelt, amikor egy kollégájával történt véletlen baleset rádöbbentette, mást szeretne csinálni. Aztán –  ahogy Ő fogalmazott – egy életre megcsapta a „színház szaga", 1981-ben, Debrecenben. Innen Gali László csábította át az induló társulathoz Egerbe. Itt 1988. január 1-jén zsinórosként kezdte, s végigjárta a ranglétrát: volt díszítő, dolgozott a zsinórpadláson, majd színpadmesterként.

grof

Az utóbbi években díszlet- és látványterveket készített, a Piaf, az Ibusár, a Camille, az Alkoholisták, illetve a Kerti mulatság, avagy írók a fogason című stúdióbemutatókhoz, a Vértestvérek című musicalhez, a Három az egyben, a Bifidus essensis avagy tűsarkon a téboly, és a Requiem című táncjátékokhoz, legutóbb pedig a Gül Baba című nagyszínházi előadáshoz. Évek óta az ő munkáját dicsérte az újévi koncertek látványvilága is.

Gróf Gyula temetése január 26-án 10 órától, az egri Gröber temetőben lesz.

süti beállítások módosítása