Megszólal a Gój Motorosok elnöke - kultúráról, Új Színházról

A Revizoron beszélgetés jelent meg a Gój Motorosok Egyesületének elnökével, Mészáros Imrével, aki arról számolt be, valóban megjelennek az Új Színházban motoros felszerelésben a Kodolányi-bemutatón március 23-án. Emellett azt is elmondja, milyennek is látja Dörner Györgyöt és hogy nem minden motoros gój motoros.

(....) R: A gumid kopjon, ne a hazád című, az Echo TV-n sugárzott műsorában azt mondja, hogy huszonöt éve ismeri Dörner Györgyöt, aki soha nem nyilvánult meg rasszistaként, s hogy nem érti, hogy mi lehet a baj a kinevezésével. Ma sem érti ezt a helyzetet?
MI: Dörner kicsit olyan, mint én, radikális felfogású. Nem igazán elkötelezett egy párt mellett sem, én talán jobban. Remélem, nem bántódik meg, ha rojalistának tartom, hiszen ezt ő maga mondta egy szicíliai motorozás alatt. Egy pályázatra miért ne jelentkezhetne bárki? Alföldi Róbert esetében ugyanez volt, én elismerem a tehetségét, s hogy a Jobbik a nyilatkozataiból politikai cirkuszt csinált, azt hülyeségnek tartom. Én nem mennék a Nemzeti Színház elé tüntetni. Itt az a baj, hogy nem az ő emberük nyert.
R: A műsorban el sem hangzott Csurka István neve.
MI: Dehogynem, a bejátszásban.
R: A beszélgetés folyamán azonban nem. A kontextusból ez kimaradt.
MI: A baloldal találta ki ezt is, hogy intendáns lesz Csurka, szó se volt róla.
R: De igen, mégpedig így: „Csurka lstván, a gondolat felvetője, koránál fogva (77) nem operatív dolgozó, hanem szellemi egybentartó, mondjuk intendáns, aki elsősorban a műveiveI akar jelen Ienni. (…) megállapodást is kötünk.” Csurka maga is úgy nyilatkozott, hogy ő a szellemi atyja a pályázatnak.
MI: Én erről nem hallottam. Aztán a Tarlós és Csurka közötti levélváltás következett, ott Dörner megint elmondta, hogy nem akarja alkalmazni, mert idős ember. Csurkát is ismerem, a ’93-as rendezvényüket is mi biztosítottuk. Kapkodtuk a fejünket, hogy az MSZP-SZDSZ össze fog állni. Ezt senki nem gondolta, Csurka viszont megírta. Tény, hogy kicsit túlzásba viszi, meg a zsidózás is megy, ezzel én se értek egyet.
R: Nem e szellemi háttér és a vele való azonosulás lehetett az oka a fölháborodásnak?
MI: Világos, ezzel én is egyetértek. Csurka jó író, ügyelhetne is erre (ez a kritika része), a másik, hogy sok mindent jól lát. Ez már politika, de ebben ilyen mélységekig nem vagyok benne.
motorosok
Gój motorosok, középen Mészáros Imre (A kép forrása: gojmotorosok.hu)
R: Ön vagy önök mit várnak el az új Új Színház működésétől?
MI: Nincsenek elvárásaim, legyenek jó darabok. Mi biztos, hogy sűrűbben fogunk járni, ezt előtérbe helyezzük. Ha rossz darabok lesznek, azt is el fogjuk mondani, de én bízom Dörner szakmaiságában. Nem vagyok olyan, aki föladja a barátságot, négyszemközt elmondom neki, ha szar volt, nyilvánosság előtt soha.
R: Tehát arra a kérdésre, hogy mi nem tetszett a színház eddigi működésében, műsorpolitikájában, esetleg bizonyos színészekkel kapcsolatban, nem tud válaszolni.
MI: Még egyszer mondom, egy évben négyszer-ötször megyek színházba, nem tudom, hogy ez sok vagy kevés, 2011-ben ötször voltam. Azért lesz érdekes a Kodolányi-darab, mert Koncz Gábor lesz az egyik főszereplő, és ő nem köthető a jobboldalhoz.
R: Van szó egy Gój Motoros Bérlet létrehozásáról?
MI: Ezt a Döri hozta föl, hogy vegyünk bérletet, a közgyűlésen el fogjuk dönteni, nincs kizárva ez sem.
R: Mit látna szívesen a színházban?
MI: Klasszikus, jó, magyar darabokat.
R: Ön szerint mi a kultúra?
MI: Mi azt valljuk – s ilyen téren liberálisak vagyunk –, hogy legyen sokszínűség: ha szigorúan veszem, akkor egymás elfogadása, nyílt, tiszta eszközökkel. Ennyi. Ez a kultúra. Az nem az, ha odamegyünk kiabálni, hogy ilyen színház, olyan színház, meg fasiszta. Jelzőket ne akasztgassunk már!
R: Mit gondol a magyar kultúra ügyéről?
MI: Nehéz helyzetben vannak. Amit föl lehet róni a kormánynak, bár nem látom a gazdasági részét, hogy a kultúrára több pénzt és időt kéne fordítani. Én, radikális nézeteket vallóként, azt gondolom, hogy a kultúrán keresztül kell nevelni a nemzeti öntudatot, nem úgy, mint a Jobbik, hogy kiabálnak, s attól lesznek hazafik. Ráadásul a kilencven százalékuk nem is hazafi.
R: Dörner György is beszélt erről az ön műsorában: szeretné, ha a patrióta szót vissza lehetne vezetni a hazafisághoz.
MI: Egyetértek, én húsz éve mondom ezt. Többek között ezért vittem be a kultúrát a csapatba. A motorozás javarészt erről szólt, jártunk színházba.
R: Milyen előadásokat néztek?
MI: Bárhol az országban, ha valami tetszett nekünk, megnéztük. Vagy koncertre jártunk. A motoros klubok között ebben egyedülállóak vagyunk, ők csak a saját rendezvényeikkel foglalkoznak.
R: Tehát nem politikai indíttatásból járnak majd az Új Színház előadásaira?
MI: Nem. Elképzelhető, hogy ha nem lett volna cirkusz, akkor is mentünk volna. Bár az igaz, hogy nem motoros cuccban. Ha vidékre megyünk, nincs mód átöltözni.
R: Önökben van valamely kultúra ellen idegenkedés?
MI: Nincs. Ott vannak például a homokosok, ahogy én nevezem őket, a ratyik, akik minden évben felvonulnak. Nem szeretem őket, de nem látta ott tüntetni az én motorosaimat. Ebbe is belekevertek bennünket, a buzik bántalmazásába, de épp kétszáz kilométerrel arrébb voltunk, Kossuth Lajos szülőházánál. Bocsánat, de nem mindegyik motoros gój motoros. Az újságíró feladata, hogy utánanézzen, ki volt ott. (...)

süti beállítások módosítása