Gemza Péter rendez az MStudiónál

Abe Kobo: A homok asszonya című regénye nyomán készül új előadás a sepsiszentgyörgyi MStudiónál. A Mint a fagyöngy címet viselő produkció rendezője Gemza Péter, Nagy József Jel színházának tagja, magyarországi rendező-koreográfus, zeneszerzője Mezei Szilárd.

A rendező elmondása szerint az előadás főként arra a kérdésre keresi a választ, hogy hogyan találhatja meg egy határhelyzetbe került ember élete értelmét. A főszereplő tanár egy elszigetelt falu foglyául esik, ahol egy magányos nővel összezárva értelmetlen robotmunkát kényszerül végezni. Méltóságától megfosztva eleinte lázadozik helyzete ellen, majd alkudozni próbál, míg végül társra talál az asszonyban és küzdeni kezd közös céljaikért. Kettejük kapcsolatának alakulása képezi az előadás tengelyét, melyet a falubeliek időszakos felbukkanásai szakítanak meg.

Az előadásban a regény alaptörténete mellett hangsúlyos szerepet kap Pier Paolo Pasolini költészete, valamint a mozgásszínházi elemek is.

plakat_mint_a_fagyongy

Mint a fagyöngy

Abe Kobo A homok asszonya című regénye nyomán

Férfi: Veres Nagy Attila

Nő: Nagy Eszter

Falubeliek: Bajkó László, Polgár Emília, Szekrényes László

Rendező: Gemza Péter

Zeneszerző: Mezei Szilárd

Dramaturg: Márton Imola

Rendezőasszisztens: Tasnádi Kinga

A bemutató időpontja: február 10., 19 óra

Helyszín: Sepsiszentgyörgyi Szakszervezetek Művelődési Háza, Lajtha László Stúdióterem

További előadások: február 12., 13., 26.

süti beállítások módosítása