Borban a vigasz…! - gálaműsor az Operettben!

Hogy mi a jó magyar bor, s a remek operett-slágerek között az összefüggés? Mindkettő jókedvre derít, ráadásul hungarikumok, amikre büszkék lehetünk. Nos, a Budapesti Operettszínház legújabb nagyszabású, borkóstolással egybekötött gálaműsora e két értékünket dicsőíti! Premier február 17-én!

Látványos díszletek és jelmezek között valódi zenei csemegék - elsősorban a szőlőről, borról, szüretről szóló operaáriák, operett-részletek, s megannyi népszerű sláger - kapnak helyet a Budapesti Operettszínház a Hungarikum Szövetséggel együttműködésben február 17-én bemutatásra kerülő Borban a vigasz...! című gálájában. A közönség - a szünetben kapott remek kóstoló hatására is -, bizonyára együtt énekli majd az operett-sztárokkal a legismertebb számokat! Kerényi Miklós Gábor - KERO®, a teátrum főigazgatója, a produkció rendezője úgy véli, remek példája az összefogásnak e nagyszabású műsor: "A borászok és a zenekedvelők társadalma közösen hoz létre egy produkciót, mely reményeink szerint mindenkinek felderíti a lelkét. Jó dolognak tartom, hogy különböző dolgok között lehet létrehozni kapcsolatot, pláne, hogy ezúttal hungarikumok, a magyar operett és bor szerepel egy színpadon, s ebbe a gálába valóban mindenki tudása, termése, produkciója legjavát teszi bele. A költészet, a zene, a mámor, a tánc, a szélsőséges érzelmek világa jellemzi mindkét szövetséges partnert. Fontosnak tartom, hogy itt, a Kárpát-medence közepén állandóan próbálgassuk lehetőségeinket, s ebben a próbálkozásban az igazi jó bor erőt ad, a zene pedig messzire repít..."

borban3cikk

A direktor elárulta, nem titok, hogy vendéglátóipari végzettsége is van, s mindig élvezte a borkóstolással kapcsolatos házi feladatokat. "Mostani "boroperettünk" létrehozásában igazán kiélhettem magam, hiszen a szelídebb és vad mulatós daloktól az andalító szerelmes számok mindegyikéhez megtaláltam a hozzáillő 10-12 maligánfokos nedűt... Kedvenc idézetem Huszka Jenő örökbecsű operettjéből, a Bob hercegből való: "Ha túl sok a maligán, majd hazatolnak taligán!". Tényleg Borban a vigasz!" A gála szerkesztője-rendezője elmondta azt is, a kreatív csapat tagjaival úgy gondolták, akkor felelnek meg legjobban a hagyományoknak, ha a magyar szőlészet-borászat legemblematikusabb szakemberének, a világhírű Mathiász Jánosnak alakját színpadra álmodják. "Ő nemesítette a világon található szőlőfajták többségét, s ő telepítette újra a hatalmas filoxéra-járvány után Tokaj szőlővesszeit, s keltette új életre itt a borászatokat. Arany János azt írta róla: "... olyan a szőlészetben, borászatban, mint Petőfi a költészetben", míg Ady Endre így fogalmazott munkája kapcsán: "E kertek a csodák kertjei". A korabeli sajtó egyszerűen azt írta: "Mathiász János a szőlőbűvész." Nos, ő együtt élvezi majd velünk e bor-operett körutat, melynek során járunk szüretelőhelyen, palotában, kisvendéglőben, talponállóban, kerthelységben, csárdában, az otthon szűk falai közt, s Budapest utcáin, egyszóval mindenütt, ahol e remek nedűből fogyasztani lehet" - mondja KERO®.

borban_logo_ff

Természetesen a gálában felcsendülnek majd a legismertebb bordalok, például a Bob hercegből, a Gül babából, vagy olyan remek operákból, mint a Traviata vagy a Parasztbecsület. Hallhat a közönség rengeteg operett-slágert, s népszerű nótát, például az  Egy részeg éjszakán; a Legyen a Horváth-kertben; a Hétre ma várom a Nemzetinél; a Mi muzsikus lelkek; a Jöjjön ki Óbudára; a Csopak, Somló, Badacsony, az Ahol az ember felmászik a fára... címűeket; Kálmán Imre, Huszka Jenő, Johann Strauss, Kodály Zoltán, Eisemann Mihály, Ábrahám Pál, Fényes Szabolcs, Jacobi Viktor és Zerkovitz Béla szerzeményeit.

A látványos műsorban az operett műfajának fiatal sztárjai és a "nagy öregek" közösen lépnek színpadra: Boncsér Gergely, Bordás Barbara, Dancs Annamari, Faragó András, Fischl Mónika/Lukács Anita, Kalocsai Zsuzsa, Szendy Szilvi/Kékkovács Mara, Kerényi Miklós Máté, Lehoczky Zsuzsa, Oszvald Marika, Szabó Dávid/Peller Károly és Vadász Dániel/Vadász Zsolt látható-hallható majd, Mathiász Jánost Jantyik Csaba és Dézsy Szabó Gábor alakítja. Közreműködik a Színház Énekkara, Balettkara és Zenekara, a koreográfus: Lőcsei Jenő, vezényel: Makláry László és Szabó Mónika. A produkció szakértő konzultánsa a nagy szőlőnemesítő dédunokája: Mathiász Gábor.

A nagyszabású gálaműsor során minden előadáson más termőterület legkiválóbb borait kóstolhatják a nézők, bemutatkoznak az Ászár-Neszmély, a Pannonhalma-Sokoróaljai, a Csopaki, a Badacsonyi, a Balatonfelvidéki, a Soproni, a Somlói, a Balatonmelléke, a Balatonboglári, a Tolnai, a Szekszárdi, a Villányi, az Egri, a Tokaj-hegyaljai, a Mátrai borászai, valamint a Törley Pezsgőpincészet. A színpadon borlovagok is felvonulnak, akik itt új tagokat is avatnak az operett-sztárok személyében!

borban1cikk

Nem csoda, hogy maguk a művészek is nagyon várják már a február 17-i premiert. Szendy Szilvi szerint: "Minden magyar ember szereti a bort. Amikor pedig ez a zenével ötvöződik, akkor egészen biztos, hogy egy parádés produkció születik belőle, mint a mi esetünkben a Borban a vigasz...! című fantasztikus műsor!"  A fűszeresebb nedűket kedvelő Fischl Mónika hozzátette, vidám gálával készül a társulat, "sok új, tőlünk eddig nem hallhatott dal szólal meg a borgálán." Bordás Barbara elmesélte, nemrégiben hosszasan beszélgetett egy szakértővel, s azóta egészen másként tekint a borokra, kóstoláskor már ő is felfedez különböző ízeket, jegyeket, gyümölcsaromákat. "A mi gálánk is olyan sokszínű, mint a jó borok! Számomra nagyon különleges lesz, életemben először fogok részeg takarítónőt alakítani..." - mondja a fiatal primadonna.

Kerényi Miklós Máté szerint rendkívül izgalmas a borok és a zenék találkozása. "Külön érdekesség, hogy lovagrendek is felvonulnak, társulatunkból több kollégámat pedig borlovaggá avatják, én is várom, hogy hamarosan az lehessek! Nagyon szeretem a borokat, egyszer régebben pedig magtalan mézédes szőlőt ettem, azóta is azt keresem minden zöldségesnél, de nem sikerült rátalálnom." Szabó Dávid azért örül a műsornak, mert: "Több táncos-komikus és szubrett dolgozik együtt, valamint sok vidám és pörgős számot énekelnek primadonnáink, az eddigi gálákban hallott áriáktól eltérően. A közönség remek hangulatú esték elé néz - a boroknak és a zenéknek köszönhetően!"

Forrás: Budapesti Operettszínház

süti beállítások módosítása