Othello és hőn szeretett Desdemonája

A 2012/2013-as évad nyitó előadása a Bakelit M. A. C.-ben a Sepsiszentgyörgyről érkező M Mozgásstúdió „Othello és hőn szeretett Desdemonája” c. előadása lesz. A Romániában kivételes sikerrel játszott előadást nagy várakozás előzi meg, a társulat kísérletező, Shakespeare szöveget újragondoló tagjai pedig nemsokára a Bakelit színpadára érkeznek. Az előadásról a társulat dramaturgja, Márton Imola mesélt.

 William Shakespeare: Othello című műve alapján készítettétek el az Othello és hőn szeretett Desdemonája c. előadásotokat. Milyen érzésekkel érkeztek a Bakelitbe, mit vártok az előadástól?

- Az M Studio az egyetlen hivatásos mozgásszínházi társulat Romániában, ezért az egyik legfontosabb célkitűzésünk e műfaj meghonosítása és megszerettetése. Emellett azonban egy ilyen társulat számára létszükséglet az, hogy külföldön is bemutatkozzon. Ezért mindig nagyon örülünk, ha Magyarországra vagy akár messzebbre is meghívnak minket játszani. Az idegen közeg mindig kihívást jelent az előadásaink számára. Az Othello és hőn szeretett Desdemonája c. előadásunk egy különleges formanyelvet képvisel, amely egyrészt merészen nyúl Shakespeare művéhez, másrészt sajátosan olvasztja egybe a darab szövegét a mozgással, ezért nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy a budapesti közönség, amely nincs hozzászokva az ilyen jellegű előadásokhoz, hogyan reagál majd a produkcióra.

web_Othello-Mihaela_Marin7

Az eredeti Shakespeare-i sorokat Uray Péter koreográfus a tánc nyelvére ültette át, a rendezés pedig kevés prózai díszítéssel, modern színpadi elemekkel operálva kifejezetten expresszív, kísérleti-alternatív előadást hozott létre. A darab alcíme ennek ellenére mégis tragikomédiát jelöl. Mennyiben gondoltátok újra, értelmeztétek át a mű eredeti koncepcióját?

- A Mihai Măniuţiu rendezésében és Uray Péter koreográfiájában létrejött előadás egészen sajátos szemszögből értelmezi Shakespeare darabját. Már az is a mű erőteljes újragondolását jelenti, hogy a a történet illetve a figurák közötti viszonyok a shakespeare-i szöveg és a mozgás, a tánc közös játékából születnek meg, a rendezői koncepció azonban ezen túl is rendkívül sajátosnak mondható. Csak, hogy néhány elemét említsük: a Rodrigo- és a Cassio-szálat teljesen elhagytuk, Iago megháromszorozódott, Othello és Desdemona viszonyában a féltékenység mellett a kulturális különbségek miatti konfliktus is kulcsfontosságúvá válik.

Az előadás szerelmespárját Györgyjakab András és Györgyjakab Enikő alakítja, akik az életben nem csupán munkatársak, de testvérek is. A bajkavaró Jagot pedig három különböző táncos, három különböző alak képében mutatja meg a társulat (Dávid Attila Péter, Nagy Attila, Szekrényes László). Milyen volt a közös munka az előadásban szereplő kivételes tehetségű művészekkel?

- Mindannyiunk számára nagyon jó próbafolyamat volt. Tanulságos, feszített tempójú és jó hangulatú. A próbák egyik legizgalmasabb vonása épp a rendező, Mihai Măniuţiu és a koreográfus, Uray Péter együttgondolkodása volt, hiszen annak ellenére, hogy két meglehetősen különböző módon gondolkodó és alkotó színházi emberről van szó, a két látásmód nagyon szépen kiegészítette egymást. A színészek pedig hihetetlen energiával és kreativitással járultak hozzá, hogy a színpadon létrejöhessen az, ami a rendező és a koreográfus agyában megszületett.

Bár fizikai-alternatív színházként jelölitek meg magatokat, szívesen fordultok a Shakespeare-i nagy klasszikusok felé. Mihai Măniuţiu, a kolozsvári színházban rendezett opera-Othellóját, és az Uray Péter rendezte korábbi Shakespeare elgondolásainak (Rómeó és Júlia, Hamlet) sikerét tekintve terveztek további feldolgozásokat?

- Shakespeare visszatérő motívum az M Studio életében. Először 2008 novemberében jelent meg a repertoáron: a társulat ekkor mutatta be Uray Péter rendezésében a Romeo&Julia c. előadást. Ezt egy év múlva, 2009 novemberében a Hamlet követett, amit szintén Uray Péter rendezett. A harmadik Shakespeare-előadásunk az Othello és hőn szeretett Desdemonája, amely után a tervek szerint a következő évad elején a Szentivánéji álom fog következni.

süti beállítások módosítása