Új befogadó színházat avattak a 2. kerületben

A II. kerületi önkormányzat két művelődési közintézménye, a hidegkúti Klebelsberg Kultúrkúria és a Marczibányi Téri Művelődési Központ jelentős szakmai elismerésben részesült az elmúlt hetekben.

Az idén 40. születésnapját ünneplő Marczibányi téri intézmény a Nemzeti Erőforrás Minisztérium tavaly először kiírt pályázatán, egy komplex minősítési eljárás során nyerte el a kiemelt közművelődési intézmény címet. A rangos szakmai elismerést nyolc tevékenységre - információs feladatok, ismeretterjesztés, képzés, kiállításrendezés, művelődő közösségek, rendezvények, táborok szervezése, illetve úgynevezett származtatott alapszolgáltatások (például terembérlet) - kapta meg a II. kerületi művelődési ház. 

klebelsberg-kulturkuria

A Klebelsberg Kultúrkúria

A Klebelsberg Kultúrkúria hosszú évek óta ad otthont felnőtteknek és gyermekeknek szóló színházi produkcióknak, zenés vagy irodalmi esteknek, ez év január elsejétől azonban hivatalosan is befogadó színházzá vált. Így az állam elismerésével és normatív finanszírozásával folytathatják eddigi tevékenységüket. A most még hatályban lévő színházi törvény értelmében, ha az intézmény megfelel bizonyos látogatottsági és játszási mutatóknak, akkor a fenntartója -  a II. kerületi önkormányzat - állami támogatást kap, amelyet kizárólag színházi produkciók létrehozására, illetve meghívására költhet. A Kultúrkúria, ahogyan eddig, ezután is elsősorban vidéki és határon túli magyar nyelvű színházak, független színházi társulatok előadásait fogadja be.

Forrás: Heti Válasz

süti beállítások módosítása