Folytatódik Markó Iván és a Revizor pere

"A Revizor szerkesztősége a kritika és a kritikai vélemény szabadságát változatlanul sérthetetlennek tartja” – írják abból az alkalomból, hogy március 8-án, csütörtökön délelőtt 11:15-kor folytatódik a Markó Iván kontra Revizor per.

Az előzményekről:

1. A Revizoron Králl Csaba Trafó: Ez itt a vég? Nyílt levél Bozsik Yvette-hez, címmel közölt egy írást. Ebben megemlítette Markó Ivánt is: „Markó Iván pedig Markó Iván, aki még mindig abban a hiszemben él, hogy ő a messiás – a szakmában és országhatárainkon kívül sehol sem jegyzett Fesztivál Balett élén. (…) Egyébként meg: vajon nem kellemetlen számodra, hogy Markó Ivánéval együtt említik a nevedet, aki úgy világhírű koreográfus (lásd Szőcs Géza felszólalását), ahogy én világhírű zsurnaliszta, és amit ő képvisel, az köszönő viszonyban sincs azzal, amit Te a kortárs művészetről gondolsz? Persze, Markó csináljon azt, amit akar, szíve joga, de Te kész vagy összebútorozni a nyolcvanas évekkel?” Ez az idézet, ami miatt Markó Iván beperelte a lapot.

2. A portál főszerkesztője Csáki Judit a tárgyalás novemberi, első fordulóján jelezte, hogy a szerkesztőség kész a békülésre és szívesen megjelentetnek egy nyílt levelet Markó Ivántól, akár segítenek is a megírásában. Azt azonban nem szeretnék a per tárgyává tenni, vajon Markó Iván világhírű-e. A bíró békíteni próbálta a feleket, tanácsolta egyezzenek meg peren kívül, de Markó nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A per tehát folytatódik, a következő tárgyalás csütörtökön, vagyis március 8-án délelőtt 11.15-kor a Markó utca 27-ben, II. emelet 43.

csaki

Csáki Judit, Fotó: Neményi Márton, hír24

A Revizor szerkesztőségének nyilatkozata

2011. március 22-én a Revizor oldalán Králl Csaba tánckritikus nyílt levelet tett közzé Bozsik Yvette-hez (Trafó: ez itt a vég?), mely írás több kitételét Markó Iván Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, társulatvezető a bírósághoz benyújtott keresetében súlyosan sérelmesnek vélte. Minthogy a bíróság esztétikai viták lefolytatására nyilvánvalóan nem alkalmas, a felek közötti peren kívüli megegyezést szorgalmazta. A Revizor megtette ajánlatát: teret ad Markó Iván írásának, ugyanazon a felületen, ugyanolyan formában, ahol és ahogy Králl Csaba írását közöltük. Miután Markó Iván a neki felkínált megszólalási lehetőséggel nem kívánt élni, így a nyílt levél szerzője és a Revizor szerkesztősége a maga részéről ezúton szeretné kinyilvánítani, hogy az írással nem állt szándékában Markó Iván személyiségi jogait vagy akár az általa vezetett Magyar Fesztivál Balett jó hírnevét bármely módon csorbítani. Amennyiben Králl Csaba szuverén kritikusi véleményének egyes kitételei mégis sértőnek tűnhettek Markó Iván vagy a Magyar Fesztivál Balett számára, azt mind a szerző, mind a Revizor teljes szerkesztősége őszintén fájlalja, s egyszersmind szívből jövő sajnálkozását fejezi ki miatta.

A Revizor szerkesztősége a kritika és a kritikai vélemény szabadságát változatlanul sérthetetlennek tartja.

A Revizor szerkesztősége és Králl Csaba

marko

Markó Iván Fotó: Neményi Márton, hír24

Markó Iván levele

Tisztelt Revizor Online!

A peren kívüli megállapodás érdekében azt a bocsánatkérést tudnám elfogadni Önöktől és Králl Csabától, hogy finoman szólva a hazugság szó behelyettesítése miatt a valótlanság tényeit, és a személyiségi jogok meggyalázását ne tagadják le, elnézést és bocsánatot kérjenek a Revizor Online által megjelent vagyis  megjelentetett írásukban.

A Magyar Fesztivál Balett 1996-tól itthon és a határokon kívül szolgálta a magyar táncművészetet. A Revizor Online által közzétett Králl Csaba írás gyalázkodás sértette Markó Iván személyiségi jogait, munkásságának tényeit, valamint a tizenöt éve működő Magyar Fesztivál Balett táncművészeinek munkásságát itthon és a határokon kívül, ez elfogadhatatlan a tények ismeretében.

A Magyar Fesztivál Balett táncművészeinek valamint Markó Iván művészeti igazgató tényszerű bizonyítékai szerint nem csak igaztalan és valótlan állításaikkal emberi, művészeti és szellemi kárt okoztak, a Magyar Fesztivál Balett fiatal táncművészekből álló együttesének, hanem gazdaságilag is kimutatható nehézségek elé állították az együttest.

Ezen cselekedetük beismerése a Magyar Fesztivál Balett együttesének az elvárása Önökkel és Králl Csabával szemben.

Tisztelettel: Markó Iván

süti beállítások módosítása