Dörner "pénzt tarhál"

Egy hónapja vezeti az Új Színházat Dörner György, aki jelenleg, saját bevallása szerint pénzt tarhál, hogy valamiből működtetni tudja a színházat. 

Az Index cikkéből:

A márciusi műsorban több a koncert, mint saját előadás. Az előadások közül többet technikai okokra hivatkozva mondtak le. Dörner beszélt arról, mit jelentenek a technikai okok, de nem árulta el, mennyi pénzből dolgozik az Új Színház.

 

A következő hónapok előadásterveiről csak annyit mondott Dörner, hogy a nézőket szeretné képviselni, a népszerű előadásokat megtartaná, vagyis harcolnak azért, hogy ezeket az előadásokat megtartsák, így műsoron maradhat A hattyú és A varázshegy.  A csúnya című előadást viszont le kell venniük, mert nem tudnak megegyezni a szerződésről.

Kisebb meglepetést jelenthet, hogy az április műsorterv szerint újból színpadra kerülhetnek a Márta István időszakában bemutatott darabok, A hattyú, a Don Carlos, és persze A varázshegy, ami az utolsó bemutatója volt a régi vezetésnek. Ez utóbbit egyébként a jogtulajdonos levetette, ezért Szikora János rendező levelet írt Thomas Mann regényéből írt színdarab védelmében: "Úgy gondoljuk, attól, hogy kicserélték a házszámot, az előadás nem lett más. Nem a hallgatás idejét éljük".

Forrás: Index

süti beállítások módosítása