Ez egy eszes Hamlet - Alföldi rendezése a Nemzetiben

Alföldi Róbert rendezésében március 16-án mutatták be a Nemzeti Színházban a Hamletet Szabó Kimmel Tamás főszereplésével.

hamlet_nemzeti

A Hamletről

Sok minden van a Hamletben: politika, erőszak és erkölcs, vita az elmélet és a gyakorlat egyértelműségéről, a végső célokról, az élet értelméről, van benne szerelmi és családi, állami, filozófiai, és metafizikus tragédia, minden, amit csak akartok! S még megrendítő lélektani tanulmány is. És véres cselekmény, és párbaj, meg nagy mészárlás. Van választék bőven. De tudni kell, miért és mivégre választ az ember – írja Jan Kott a lengyel filozófus és Shakespeare-kutató máig érvényes (1965-ben írott) tanulmányában.

Adott egy fiatalember, aki nagyhírű külföldi egyetem hallgatója. Amikor a fiú elindult szülőhazájából, egy boldog, büszke apát, egy szép és szerető anyát és egy virágzó országot hagyott maga mögött. Hazatérve egy szabadságától megfosztott államot talál, élén a despota nagybácsival és saját anyjával. A fiatalember kutatni kezd, és megérti, hogy a legnehezebb feladatot kell magára vállalnia: feltárni és kimondani a jelen múltban gyökerező összes hazugságát.

hamlet2

„A gyilkos nagybácsi feszült éberséggel figyeli Hamletet. Miért nem akarja kiengedni Dániából? Hiszen jelenléte az udvarban mindnyájuknak kényelmetlen; mindig arra emlékezteti őket, amit szeretnének elfelejteni. Hátha gyanít valamit? Talán jobb, ha nem adunk neki útlevelet s kezünk ügyében tartjuk. Mert Laertesnek kiadja a király az útlevelet. Vagy talán a király szívesen megszabadulna Hamlettől mielőbb, de enged a királyné óhajtásának, aki maga mellett akarja tudni a fiát? S vajon ő, a királyné mit gondol? Vajon bűnösnek érzi magát? Mit tud a királyné? Bevonják ebbe a nagy játékba Opheliát is. Kihallgatják beszélgetéseit, kifaggatják, elfogják leveleit. Egyszerre alkatrésze a Mechanizmusnak és áldozata is. Hamlet szereti Opheliát. De tudja, hogy figyelik, s komolyabb gondjai is vannak. Ez a szerelem lassan kiszivárog belőle. Nincs számára ebben a világban hely. Hamlet és Ophelia számára egyértelmű: abban a világban, melyben a gonosztett uralkodik, nincs helye a szerelemnek. Mert itt minden érzésre ránehezedik a politika és nincs előle menekülés. A dráma összes szereplőit elkábítja a politika mérgező füstje. Mindig mindenki csak a politikáról beszél. A megtébolyodásig… A Hamlet olyan, mint a szivacs, ha nem stilizálva, muzeálisan játsszák, nyomban magába szívja az adott kort, mindenestül" - fogalmaz Jan Kott.

hamlet

Szabó Kimmel Tamás címszerepben - a HVG-nek nyilatkozott:

Mit szólt, amikor megtudta, hogy Hamletet játszik?  

Szabó Kimmel Tamás: „Tényleg? Húbazmeg!” Valami ilyesmit (nevet). Nagyon megijedtem. Örültem és befeszültem. Végül is, nullától 50 éves korig minden férfi színész Hamletről álmodik.

hvg.hu: Akkor az is igaz, hogy egy társulat minden 50 év alatti férfi színésze irigyli és gyűlöli?  

Sz. K. T.: A Nemzetié különleges társulat. Ezért maradtam itt. Itt nincs fúrás, piszkálkodás, irigység, pozícióharc. Inkább attól féltem, hogy a Hamletről ugye mindenkinek beugrik valami, mindenkinek valami más, és mindenkinek vannak Hamlettel kapcsolatos elvárásai. Eleinte ez nyomasztott, de rájöttem, hogy nem kell vele foglalkoznom.

hvg.hu: Nagy baj van Dániában?  

Sz. K. T.: Ez a Hamlet most játszódik, 2012-ben. Szerintem nagyon nagy baj van, és nem feltétlenül Dániában. Nem az Arany János-féle klasszikus fordításból, hanem Nádasdy Ádám fordításával dolgozunk: egy érthető, mai előadás lesz. Azt gondolom, hogy igen, van egy korosztály, aki ezen az interpretáción keresztül fogja megismerni a Hamletet.

hamlet_nagymari

hvg.hu: Már ha meg akarja ismerni. Biztos, hogy az a korosztály, amelyre ön hivatkozik, most éppen a Hamlet nevű hőssel való kapcsolatot keresi?  

Sz. K. T.: Ez egy eszes Hamlet, aki szenved, meg hisztizik is, tele van dühvel. Indulatos ember vagyok, van egy pont, ami után nem tisztelek se istent, se embert. Ezen a ponton túl már csak a rombolás van. Így már ismerősebb a karakter? Ez az elégedetlenség, ez az agresszió a generációmat is jellemzi. A nálunk idősebbek pedig arra hivatkoznak, talán jobban tudják kezelni a helyzetet. Nem úgy néz ki a világ, és benne az ország, hogy olyan jól kezelte volna az elmúlt években. A dühöt a darab magában hordozza: a színpadon pusztító erővel rendelkező, jogosan haragos Hamlet áll majd. Közben meg gyáva és tehetetlen is. Lehet velem azonosulni.

 (…) Történt már velem sok minden. A Hamlet még nem történt meg. Volt, hogy elárultak nők. Folyamatosan figyelem magam és azt, hogy a különböző élményeimhez hogyan viszonyulok. 12 éves voltam, amikor elváltak a szüleim, bennem akkor dőlt össze a világ. Egyik nap még egy család voltunk, másnap pedig már nem. Utána újra összeházasodtak, de bennem akkor az már semmit sem változtatott meg. A Hamletben nem csak családi szinten van jelen az illúziók elvesztése. A teljes interjút itt olvashatja.

hamletplakat

HAMLET

Király Makranczi Zalán

Hamlet, az előbbi király fia, a mostaninak unokaöccse Szabó Kimmel Tamás

Horatio, Hamlet barátja Mátyássy Bence

Polonius Rába Roland

Laertes, a fia Szatory Dávid

Rosencrantz Marton Róbert

Guildenstern Hevér Gábor

Marcellus Fehér Tibor

Bernardo Farkas Dénes

Francisco Előd Álmos

Színész, Szellem László Zsolt

Színésznő Nagy Mari

Fortinbras, norvég király László Attila

Sírásó 1. Hollósi Frigyes

Sírásó 2. Znamenák István

Királyné, Hamlet anyja Söptei Andrea

Ophelia, Polonius lánya Radnay Csilla

Díszlettervező: Menczel Róbert

Jelmeztervező: Nagy Fruzsina

Dramaturg: Vörös Róbert

Zenei munkatárs: Zságer- Varga Ákos

Súgó: Sütő Anikó

Ügyelő: Lencsés István

Rendezőasszisztens: Kolics Ágota

Rendező: Alföldi Róbert

Időpontok

2012. március 16.

2012. március 17.

2012. március 31.

2012. április

süti beállítások módosítása