A költészet napján nyílik meg a Rózsavölgyi Szalon

A budapesti belvárosban, a Lajta Béla által tervezett Szervita téri épületben száz éve működő Rózsavölgyi Zeneműbolt felett április 11-én, a költészet napján nyílik meg a Rózsavölgyi Szalon.

A kávéházként, kamaraszínházként, koncerthelyszínként egyaránt funkcionáló szalon a Pár-Beszéd - Zenével és irodalommal című műsorral, Tóth Krisztina és Kemény István költő, valamint Miklósa Erika énekesnő felléptével nyílik.

"A szemben lévő buszmegálló helyén állt épületben Rózsavölgyi Gyula és Grinzweil Norbert 1850-ben alapította meg az első máig fennálló pesti kottakiadót. A társalapító Rózsavölgyi Márk világhírű hegedűművész fia volt, aki ugyancsak muzsikusnak készült. Mivel ahhoz nem volt elég tehetséges, kottamásolással kezdett foglalkozni" - idézte fel a kezdeteket Zimányi Zsófia, a szalon és a mai kiadó vezetője a sajtótájékoztatón.

sajtotajekoztato_2Fotók: Rózsavölgyi Szalon / Éder Veronika

A kereskedelemmel, zenemű- és könyvkiadással, hangversenyek szervezésével, zenei együttesek menedzselésével foglalkozó üzlet alapítása után nem sokkal a magyarországi zenei élet központjává vált.

"Többször járt itt Liszt Ferenc és mindkét veje, Hans von Bülow és Richard Wagner is" - említette meg Zimányi Zsófia, aki felidézte, hogy Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Dohnányi Ernő, Weiner Leó mellett több mint ezer zeneszerző műveit ismertették meg a világgal, a Rózsavölgyiek szervezték többek között Claude Debussy és Maurice Ravel budapesti fellépéseit.

Idén száz éve, 1912-ben nyílt meg a Rózsavölgyi és Társa cég új, kulturális központként is üzemelő üzlethelyisége a Lajta Béla által tervezett épületben. Az új bolt beindításával a Rózsavölgyi név szinte fogalommá vált.

A szocializmus évtizedei után a kiadó 1994-ben került ismét magántulajdonba. A Líra és Lant cégcsoport részeként, bekapcsolva a rendszerváltáskor alakult első magán művészügynökséget, a Pentaton irodát a korábbi sokrétű tevékenységet folytatták. Miklósa Erikát, Érdi Tamást menedzselik, a Budapesti Operett Színház külföldi fellépéseit, Rolando Villazón vagy Pierre Boulez magyarországi koncertjeit szintén ők szervezték. A Rózsavölgyi Kiadó olyan hiánypótló zenei témájú kiadványokat jelentetett meg, mint a Képes Magyar Zenetörténet vagy Erkel Ferenc operapartitúráinak összkiadása.

sajtotajekoztato_3

"Nagymamámnál vasárnap délutánonként négy és hét között változatos művésztársaság gyűlt össze, ez volt az egyik inspiráció a szalon létrehozására" - emelte ki Zimányi Zsófia. Hozzátette: Lőrinczy Györggyel, a Pentaton ügyvezetőjével úgy döntöttek, most érkezett el az idő a megvalósításra.

A napközben 10 órától kávéházként, esténként kamaraszínházként működő szalon műsorán színházi és irodalmi estek, kulturális talkshow-k, komolyzenei és dzsesszkoncertek, könyvbemutatók szerepelnek. "Műsorainkat elsősorban a 25 év feletti korosztálynak szánjuk, ugyanakkor a fiatalabbaknak szóló szombati gyerekprogram keretében a Rózsavölgyi Szalon ad helyet az újrainduló Cimbora Klubnak is, itt forgatják a Magyar Televízió Cimbora műsorának részleteit" - mondta a szalon vezetője.

sajtotajkoztato_4

A nyitóhéten vendégeik lesznek a Magvető kiadó szerzői, Esterházy Péter, Grecsó Krisztián, Darvasi László, valamint Udvaros Dorottya színművész, Lukács Miklós cimbalomművész, és Érdi Tamás zongoraművész. Jordán Tamás Széllel szembe című stand up estjét mutatja be. A június közepéig tartó nyitószezon színházi premierje Anna Gavalda Szerettem őt című regényének színpadi adaptációja Szántó Erika rendezésében, Györgyi Anna és Szilágyi Tibor előadásában.

A következő időszak programjában Falusi Mariann, Bársony Bálint, a Kelemen Kvartett, Razvaljajeva Anasztázia, Devich Gergely, Fischl Mónika, Vadász Dániel, Bardóczy Attila és sokan mások lépnek pódiumra. Májustól hetenként egyszer ötórai teát szerveznek, Kerényi János szalonzongorista közreműködésével.

Havonta megújuló képzőművészeti kiállításaik sorát Péreli Zsuzsa képei nyitják, a 2007-ben a Magvető Kiadónál megjelent János vitéz kötet illusztrációi láthatók a falon. Májusban a Manó Könyvek Mesélj nekem sorozatának grafikáit, júniusban pedig a Tücsök a Holdon című gyerekkönyv illusztrációit állítják ki.

MTI

süti beállítások módosítása