Hírek és álhírek a szombathelyi igazgatói pályázatról

A Westindex írása szerint az a hír járja Szombathelyen: a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező Jordán Tamásnak távoznia kell a Weöres Sándor Színház éléről. Lap azt is tudni véli, hogy Rudolf Péter lehet az egyik pályázó. A Blikk Jordán Tamást, a Színház.hu Rudolf Pétert kereste meg e témában.

 A Westindex cikke szerint egy korábbi kulturális bizottsági ülésen -amikor is a szombathelyi AGORA feldarabolásának terveit ismertették- Lazáry Viktor alpolgármester kijelentette, hogy a következő időszak nagy kérdése lesz az is, milyen irányba menjen tovább a színház. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a közgyűlés februárban már döntött a pályázat kiírásáról, mely már megjelent. “A beérkezett dolgozatokat a törvényi rendelkezések szerint bizottság értékeli, amelyben a színházi szervezetek és a szakminisztérium delegáltjai mellett a közgyűlés képviselői is helyet kapnak. Ez utóbbiak: Lazáry Viktor alpolgármester és Czeglédy Csaba, az MSZP-frakció vezetője” – írta ennek kapcsán a Westindex.

wszsz

Jordán Tamás a Színhaz.hu-nak megerősítette, hogy újra pályázik, és hangsúlyozta, szoros a kapcsolata a várossal, a színházzal. Kérdésünkre válaszolva elmondta, nem hallotta, hogy más is fontolgatná, hogy pályázik. "Úgy tűnik, hogy nem csak a színháznak, de nekem is nagyon jó a kapcsolatom a városvezetéssel, a közönség is elégedett, úgy látszik jó munka folyt itt eddig" - fogalmazott Jordán.

Részlet a Westindex cikkeiből:

“A lapunkhoz eljutott információk szeirnt azonban egyáltalán nem biztos, hogy az inkább baloldalinak számító Jordán Tamás marad a színház direktora. Úgy tudjuk, eredetileg Eperjes Károlynak szánták ezt a szerepet, ám ő nem vállalta a vezetést. Erről egyébként korábban Bakáts Tibor írt sejtető publicisztikát, akkor még jól hülyének is néztük érte.

A westindexhez eljutott városi szóbeszédek szerint felmerült Rudolf Péter neve is, talán neki örülnénk a legjobban. Nem tudjuk, hogy igaz-e a hír, mindenesetre nem lehetetlen, a Beugró, az Üvegtigris és egy sor nagyszerű alkotás emblematikus arca ugyanis komolyan kötődik Vas megyéhez, az Őrségben saját nyaralóval is rendelkezik.

Hallottunk Fekete Péterről is, aki ezúttal nem egy kártyajáték. A Békés Megyei Jókai Színház igazgatóját Prima Díjjal jutalmazták a megyei vállalkozók. Fekete Péter színházi napi teendők mellett azonban a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének elnöki posztját is betölti. Hogy végül ki lesz a befutó, azt ezúttal nem a Szombathelyi Közgyűlés dönti el, hiszen a szakminisztérium hatáskörébe tartozik a pályázat elbírálása.”

A lap tegnap esti cikkében hozzátette: "Két új infromáció látott napvilágot, egyrészt Eperjes Károly elhagyja az ÚJ Színház társulatát, és úgy tudjuk, akár még művészeti tanácsadó is lehet a WSSZ-nél, másrészt a városi pletykák egyre többször emlegetik a társulatból korábban távozó Dömötör Tamást, mint lehetséges jelölt aspiránst".

jordantamas

A Blikk interjúja Jordán Tamással:

Mit szól a szóbeszédhez?

Fogalmam sincs arról, hogy honnan fúj a szél. Abból a szempontból azonban téves információkat tartalmaz az írás, hogy nem a minisztérium, hanem az önkormányzat dönt majd az igazgató kinevezéséről.

Elképzelhetőnek tartja, hogy Rudolf Péter is pályázik a posztra?

A pályázat nyílt, bárki indulhat.

Nagyon csalódott lenne, ha „leváltanák"?

Úgy gondolom, jó munkát végeztem a kinevezésem óta. Emberileg és szakmailag is alkalmasnak érzem magam arra, hogy én maradjak az igazgató. Olyan üzleti tervet készítettünk, hogy ezt az évet gazdaságilag is tudjuk teljesíteni. Mindazonáltal nem ugranék a Perint patakba, ha nem engem választ a város. Bár nyilván szeretném a jövőben is vezetni a színházat, de elfogadom a játékszabályokat.

A Színház.hu megkérdezte Rudolf Pétert:

Tervezi-e, hogy pályázik a szombathelyi színházra?

Nem. Eddig nem jutott eszembe. Ez már nem az első alkalom, hogy hasonló témával megtalálnak. Körülbelül kilencszer utasítottam már vissza az igazgatói ambícióimat firtató kérdést. Kicsit unom azt, ahogy az információk áramlanak…

rudolfpeter

Lehet, hogy nagyon akarják, hogy Ön igazgató legyen…

Valóban, ez akár még jól is eshetne. Egyszer megemlítettem, hogy szívesen leköltöznék az Őrségbe, mert van ott egy házam és akkor is lenne esély dolgozni a térségben. Csak ezt tudom elképzelni a hír alapjának. De egy: még nem költöztem le az Őrségbe, kettő: a Tamás gründolta a szombathelyi színházat, elsőként vele beszélnék, ha pályáznék a vezetésére és utána ezt be is jelenteném. Egyébként mikor kell leadni a pályázatot?

Kedve támadt?

Komolyan mondom, egyszer engedni fogok, ha már ennyire szeretnék… 

Forrás: Westindex, Blikk, Színház.hu

süti beállítások módosítása