Itt a Musik, musikk, musique

Musik, musikk, musique címmel a századelőt idéző koncert-színház költözik a Művészetek Palotája (Müpa) színpadára: a budapesti Katona József Színházzal közös produkciót március 20-án, kedden mutatják be a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) keretében.

Elkészült a Musik, musikk, musique:

Az előadás a tízes, húszas, harmincas évek zenei kölcsönhatásait keresi Skandináviától a Balkánig, Ibériától Kelet-Európáig szövegben és zenében, hat színész és az őket kísérő zenekar előadásában. A szereplők egy-egy nemzet képviselőiként az adott kultúrkör kávéházi zenéitől indulnak el és mutatják be a korabeli Európa szalonzenei világának formálódását. Orfeumi látványvilággal, jelmezekkel, élő zenekarral várják a közönséget, a színészek pedig nemcsak táncolnak és énekelnek, hanem a korabeli varieté-előadókhoz méltóan további meglepetésekkel is szolgálnak. A századelő figuráit Jordán Adél, Kocsis Gergely, Nagy Ervin, Ónodi Eszter, Rezes Judit és Tasnádi Bence jeleníti meg, az előadás rendezője Pelsőczy Réka.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Katona József Színház és a Művészetek Palotája közös előadása március 29-én is látható a Fesztivál Színházban, a Katona József Színházban a bemutatót május 4-én tartják.

Musik, Musikk, Musique 3. rész from Katona József Színház on Vimeo.

Musik, Musikk, Musique 3. rész from Katona József Színház on Vimeo.

 

Kritikus szemmel a produkcióról:

A Funzine magazin írásából: "Finom selyemruhák, kivillanó harisnyatartók, döbbenetes hajköltemények és a századelő füstös orfeumi hangulata: többek közt ezekre számíthat, aki beül a Katona József Színház Művészetek Palotájával közös előadására. A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében bemutatott koncertelőadás a zene főszerepe ellenére is igazi színházi élmény.

A Katona már az évekkel ezelőtt született Mi ez a hang? (Dzsesztetés) című koncertelőadásával bizonyította, hogy színészei nem csak a saját hangjukkal, de a hangszerekkel is jól bánnak. Úgy látszik, azóta épp kellő idő telt el ahhoz, hogy a társulat legmuzikálisabb tagjai – kiegészülve egy igen figyelemreméltó végzős színészhallgatóval, Tasnádi Bencével – újra megmutassák, hogy úgy mellesleg a zene is a kisujjukban van.

Ami a hangszeres játékot illeti, ezúttal profi zenészekre bízták a dolgot (köztük a dobos Szabó G. Hunorra és a zongorista Premecz Mátyásra), így jóval több energiát fordíthattak a kevéssé kidolgozott, de annál jellegzetesebb karakterek megformálására. A XX. század első évtizedeinek kabaréval, show-varietével és szivarfüsttel teli dekadens világa újabban reneszánszát éli, egyre-másra jelennek meg a korszak előtt tisztelgő produkciók, könyvek, filmek – elég csak az Oscar-gálán nemrég tarolt A némafilmesre gondolnunk –, így előre sejthető, hogy egy ilyen jellegű előadás nagy eséllyel sikerre van ítélve...."

A ourfashion.blog.hu backstage látogatást tett:

0

A művészbejárón át -röpke egy óra késéssel- érkeztem meg a színházba, ahol lépcsők és folyosók végeláthatatlan zugain keresztül jutottunk be a smink és haj birodalmába, Vég Attila szentélyébe. A zsebkendőnyi helyen már javában készült Ónodi Eszter: a haja befonva, hogy elférjen a paróka alatt, a sminkje pedig Attila kezei alatt készült, ami ritkaság, ugyanis Eszter elmondta, hogy legtöbbször nem áll a színészek rendelkezésére fodrász és sminkes, hanem saját magukat festik ki. Talán éppen emiatt is állt olyan perfekcionistán az egész folyamathoz: a színésznők közül ő adta a legtöbb kommentet a sminkhez, folyamatosan kérte Attilát arra, hogy javítson apró dolgokat a szemfestésén, hogy biztosan szimmetrikus legyen az eredmény, megvitatta, hogy melyik műszempilla a legtökéletesebb. A végeredmény persze magáért beszél: glamúros, nagyvilági csábító lett Eszter pink szemfestékkel, égővörös hajjal és piros ajkakkal.

3

A darabhoz a sminkeket a MAC biztosította, a színésznők pedig szemmel láthatóan nagyon élvezték, hogy ilyen cuccokkal sminkelik őket, Ónodi Eszter ki is emelte, hogy mennyire értékelik, hogy minőségi termékekkel készítik el ezeket a nagyon látványos, a huszadik század elejét idéző sminkeket.

Fotók az előadásról - Kékes Szaffitól:

kep21.

kep4

2.

kep3

3.

kep5

4.

kep6

5.

kep8

6.

kep7

7.

kep10

8.

kep9

9.

Forrás: Katona József Színház, Színház.hu

süti beállítások módosítása