Erzsébet-bált rendez Gödöllő

Erzsébet királyné szellemiségét idéző, a budapesti Operabálhoz, illetve a balatonfüredi Anna-bálhoz hasonló nagyszabású rendezvényre készül Gödöllő városa: az első Erzsébet-bált november 17-én rendezik a királyi kastély felújított lovardájában. A jótékony célú bál bevételét koraszülöttmentésre, a Peter Cerny Alapítványnak ajánlják fel.

Péterfi Csaba, a város polgármesteri hivatala kommunikációs igazgatójának tájékoztatása szerint a bál a „Híres hölgyek Gödöllőn" elnevezésű tematikus év záróeseménye lesz, és több szempontból sem véletlen, hogy épp most rendezik meg először. 

Godolloi_kastely

Erzsébet királyné és Gödöllő

Idén emlékeznek meg Erzsébet királyné születésének 175. évfordulójáról és 145 évvel ezelőtt kapta meg a királyi pár koronázási ajándékként a gödöllői kastélyt.

Az 1867-ben megtörtént kiegyezés az Osztrák–Magyar Monarchia megalakulásához vezetett. Erzsébet ekkor férjével, Ferenc Józseffel együtt Budára utazott, ahol magyar királyi párrá koronázták őket június 8-án a budai Nagyboldogasszony-, azaz Mátyás-templomban. Ősi hagyomány szerint koronázáskor a nemzet megajándékozza a királyt, a király a nemzetet. A királyi pár az Erzsébet által kedvelt gödöllői, hajdani Grassalkovich-kastélyt kapta ajándékul a hozzátartozó birtokkal és 100 000 arany forintot. Az utóbbit az 1848–49-es szabadságharc honvédözvegyei, árvái és hadirokkantjai javára ajánlották fel. A király nagylelkű gesztusa – ami felháborodást váltott ki a császári-királyi hadsereg veteránjai között – valószínűleg a királyné közbenjárásának volt köszönhető.

1354570_83682820

Ilyen lesz a bál

"Elegáns, de nem hivalkodó, a méltán híres és közkedvelt Operabálhoz, illetve a balatonfüredi Anna-bálhoz hasonló mulatságra készül a város" – mondta Péterfi Csaba. Közlés szerint a várossal, illetve a királyi kastéllyal régóta jó kapcsolatot ápoló Herendi Porcelán Manufaktúra kézzel festett porcelán szervizzel emeli majd az est fényét, mint ahogy a tematikus évek kapcsán immár hagyományosan különleges tortákkal jelentkező helyi Solier cukrászda is képviselteti magát a bálon. Ezúttal Mária Terézia, Erzsébet királyné és Mária Valéria tortákat juttat desszertként a bálozók asztalára.

A menüről egyelőre csak annyit tudni, hogy az ételek egy részét a gödöllői királyi szakácskönyv receptjei alapján készítik, míg az innivalók között az év borászainak nedüi kapnak hangsúlyos szerepet.

A hagyományteremtő szándékkal tervezett esemény programját ismert opera- és operetténekesek fellépése színesíti, de különleges divatbemutatóra is számíthat a nagyérdemű: Erzsébet királyné 12 ruháját csodálhatják majd meg (a ruhaköltemények az osztrák testvérváros, Bad Ischl kiállításáról érkeznek), és a bál vendége lesz Bad Ischlen kívül az Anna-bálok szervezője, Balatonfüred is.

Az első gödöllői Erzsébet bálról az érdeklődők a www.erzsebetbal.hu oldalon találnak további információkat.

 

Forrás: MTI, Wikipedia

süti beállítások módosítása