Mennyből a hulla jeltolmáccsal

A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza április 21-én a Mennyből a hulla című bűnügyi komédiáját fogja jeltolmács segítségével előadni.

Idén a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza is csatlakozott ahhoz az országos kezdeményezéshez, hogy az ország színházaiban az előadások elérhetőek legyenek a siket és nagyothalló nézők számára is.

Hazánk lakosságának körülbelül tíz százaléka él valamilyen mértékű hallásproblémával, közülük körülbelül 60 ezren teljesen siketek, 300 ezren pedig súlyos fokban nagyothallók.

Magyarországon új országos projekt indult, amelynek célja, hogy az ország kisebb-nagyobb színházaiban az előadások ne csak egy-egy alkalommal, hanem rendszeresen, évadokon át hozzáférhetőek legyenek a siket és nagyothalló nézők számára.

A program neve: 90 decibel Projekt (a névválasztás oka, hogy a siketség általában 90 decibelnél kezdődik).

n_90dB_LOGO

A Bartók Kamaraszínház az utolsó nagy felújításnál a mozgáskorlátozottak számára akadálymentesítette az épületet, és most a 90 decibel Projekthez is csatlakozott: április 21-én egy nagy sikerű bűnügyi komédiát, Alfonso Paso Mennyből a hulla című darabját fogják jeltolmács segítségével bemutatni. A jelnyelvi tolmács Keglovics Zsuzsanna lesz, aki dunaújvárosi gyökerekkel rendelkezik, s így kiemelten fontos számára az első jelnyelven tolmácsolt előadás sikere.

Nagyon fontos, hogy halló és siket nézők ezen az alkalmon együtt ülnek a nézőtéren, tehát az előadás az integráció jegyében jön létre. A nézők a színpad oldalán láthatják a jelelő szakembert, aki egy kivetítő segítségével (is) látja és jeleli az előadást.

süti beállítások módosítása