Bach és Puccini – ők jelentik Somogyi-Tóth Dániel számára a legnagyobb zeneszerzőket. A Kodály Filharmónia Debrecen igazgatója és művészeti vezetője Puccini Bohéméletével debütál zeneigazgatóként és karmesterként a Csokonai Színházban. Kornya István interjúját olvashatják.
– Az orgonaművész és karmester, aki szinte a Zeneakadémiából kikerülve, 2007-ben lett a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője és karmestere, mikor került színpadközelbe?
– A zenei tagozattal nem rendelkező békéscsabai Jókai Színházban Farkas Ferenc Csínom Palkója volt az első színházi munkám. Ezek után hívott Kerényi Miklós Gábor A Bajadért, s aztán még egyéb előadásokat vezényelni az Operettszínházba. Legutóbb pedig jó egy éve volt – az eredetileg ugyancsak az Operettben bemutatott – Gianni Schicchi és Mario és a varázsló premierje a Pécsi Nemzeti Színházban.
– Már ott is Kesselyák Gergellyel dolgozott együtt, akárcsak most, a Bohémélet esetében.
– Az ismeretségünk még ennél is régebbi, hiszen gyerekkorom óra ismerem Gergőt, ráadásul zenei gondolkodásunk, ízlésünk is nagyon hasonló. A sok teendő, ami a Kodály Filharmónia átalakításával jár, leköti erőim egy jelentős részét, így – bármennyire is szerettem volna – nem tudtam végig teljes intenzitással a Bohémélettel foglalkozni. Az Operettszínházban és a Pécsi Nemzetiben szerzett tapasztalatom alapján tudom: ha belépsz egy teátrum falai közé egy produkcióba, akkor az teljesen beszippant. Ennek minden terhét most nem tudtam felelősséggel vállalni. Ezért is kértem fel segítőnek az egyik legjelentősebb hazai operakarmestert, Kesselyák Gergelyt, aki másfél évtizede vezényli a Magyar Állami Operaházban a Bohéméletet. A válogatás és a nagyon erős szereposztás összeállítása az ő munkája, a zenekari munka pedig jelentős részében az enyém.
Somogyi-Tóht Dániel (fotó: Budapesti Operettszínház)
– Somogyi-Tóth Dániel számára hogyan fér össze Bach és Puccini?
– Számomra Bach életműve jelenti a fundamentumot és a teljességet egyszerre. Amikor tavaly a Gianni Schicchire készültem, megfogalmazódott bennem, hogy Bach mellett valószínűleg Puccini a másik „legnagyobb”. Az emberi lélek rezdüléseit, folyamatait a legzseniálisabb érzékenységgel tudta megragadni. És nem csak komponistának volt fantasztikus, hanem színházi emberként is.
– Milyen az ön Bohémélete?
– A szélsőségek operája ez. A felelőtlen albérleti élettől, a féktelenül bulizós, művészkedő fiatalos kicsapongástól eljutunk az opera végén Musetta imájáig. A Bohémélet a színpadi szélsőségek között bejárt út zenei kifejezésének tökéletes példája. Engem minden esetben magával ragad és gyönyörködtet. Nagy öröm számomra, hogy egy ilyen remekművel állok a Kodály Filharmonikusokkal először a Csokonai Színház közönsége elé.
– Jelentős légifotós múlttal is rendelkezik.... Amikor még csak „madártávlatból” nézte, milyennek látta Debrecen zenei életét?
– Egymás esélyeit rontó, egymásnak konkurenciát állító „rendszert” láttam. Pályázatomban bő egy éve ennek átalakítására vállalkoztam. Ma már a Filharmónia Kelet-Magyarország és az új névre keresztelt Kodály Filharmónia Debrecen közös, egységes, jól átlátható bérletrendszere egyre népszerűbb komolyzenei életet kínál. A számok is ezt mutatják: egyetlen év alatt jelentősen nőtt fizetőközönségünk.
A Kodály Filharmonikusok a Bohéméletet próbálják Csokonai Színházban
– Az új rendszer egyik szereplője a Csokonai Színház is, hiszen a filharmonikusok zenélnek a színházban, és a zenei együttes vezetője immár hagyományosan a színház zeneigazgatója is.
– Izgalmas és nagy feladat előtt állunk ebben a tekintetben. A Kodály Filharmónia első számú vezetője vagyok, így ott meg tudom valósítani az elképzeléseimet, ami teher és szabadság egyszerre. A Csokonai Színház nagy hagyományú zenei műhelyében „csak” zeneigazgató vagyok, s még a szoros együttműködés kialakításánál tartunk. Egyelőre csak a Filharmónia oldaláról szeretnék beszélni: van némi kelletlenség a színházi szolgálatban a zenészek között. Meg kell találni ennek okait, én ugyanis azt gondolom, hogy a színházi munka egy filharmonikus zenekar esetében nem teher, hanem óriási lehetőség, sőt: presztízs.
Szerző: Kornya István / Csokonai Színház
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.