Marosvásárhelyen vendégszerepel a nagyváradi színház

Szigligeti Ede Liliomfi című vígjátékát mutatja be a nagyváradi Szigligeti Színház április 28-án, szombaton 19 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. Az előadást Keresztes Attila, a szatmárnémeti Harag György Társulat művészeti igazgatója rendezte. A belépőjegy ára 20, illetve kedvezményesen (diákoknak, nyugdíjasoknak) 10 lej.

A nagyváradi születésű szerző 1849-ben, a legenda szerint mindössze két délután alatt írta meg a Liliomfit, keletkezési körülményei okán „ostromállapotbeli elmeszüleménynek” is nevezik. Cselekménye a műfajhoz illően bonyodalmas: Szilvai professzornak az a terve, hogy gyámsága alá tartozó unokaöccséhez feleségül adja titokban nevelt gyámleányát, Mariskát. A fiú közben a professzor tudta nélkül Liliomfi néven színésznek áll, s mint „éhenkórász teátrista” meghódítja Mariska szívét. A megözvegyült professzor ellenzi a házasságot, éppen attól félti a lányt, akihez feleségül szeretné adni.

Keresztes Attila rendező, aki már több sikeres vígjátékot jegyez, az egykori és mai színészet közötti különbségekre és párhuzamokra helyezi a hangsúlyt: „... nagyot fordult a világ, és óriásit változott a társadalom, így a mai Liliomfi nem lehet ugyanaz a Liliomfi, mint egykoron, reflektálnia kell mind az örökös, ciklikusan ismétlődő, mind az új problémákra” - vallja a rendező. Ugyanakkor a hasonlóság is szembetűnő: ahogy a vándorszínészet korában a „teátristákra” sanyarú sors várt, manapság újra a színművészet és a színészek kiszolgáltatottságát tapasztalhatjuk. A Liliomfi lényegében a színész és a társadalom viszonyát ábrázolja, a színészet dicséretét jelenti egyfajta, jó értelemben vett irónia által, mellyel a színész az őt körülvevő világhoz viszonyul.

liliomfi

Szereplők: Hajdu Géza, Csíky Ibolya, Pitz Melinda, Hunyadi István, Kardos M. Róbert, Szotyori József, Gajai Ágnes, Pál Hunor, Dimény Levente, Varga Balázs
Rendező: Keresztes Attila

Díszlet: Mira János

Jelmez: Bianca Imelda Jeremias

Zene: Cári Tibor

süti beállítások módosítása