Szurdi Miklós Székesfehérváron rendez

A Vörösmarty Színház július 13-án mutatja be A dzsungel könyve című musicalt. A rendező, Szurdi Miklós castingon választotta ki Mauglit és Túnát.

"Ennyire fiatal színészek nem nagyon vannak a színházban. Megnőtt az igény a minőségi éneklés felé, egyrészt a rengeteg zenés tehetségkutatónak, másrészt a musical előretörésének köszönhetően. Nem lehet akárhogyan elénekelni ezeket a dalokat. 200 fiatal jelentkezett a válogatásra, szépek, helyesek, többnyire színészi előképzettséggel is rendelkeznek, sokan közülük egészen kitűnően énekelnek. Szóval a színvonal messze felülmúlta a várakozásomat." – indokolta a döntését Szurdi. Elmondta azt is, hogy kettős szereposztásban játsszák majd a musicalt. A zenei képességek alapján nyolc jelentkezőt választott ki, és pár napos közös munka után esett a választása Túnaként Dézsi Éva Darinkára és Gárdonyi Fannira, Maugliként pedig Eszes Szabolcsra és Horváth Gyula Antalra.

 

dzsungel_fehervar

 

A Kipling-regény musical változatát telitalálatnak gondolja a rendező. "Káprázatos, sokrétű a történet, szellemesek és érzelmesek a dalok, briliáns a zene, mindez élőben, színészekkel. Az egész darabból árad a szeretet. Igazi családi musical." – nyilatkozta a vorosmartyszinhaz.hu-n.

 

forrás: vorosmartyszinhaz.hu

süti beállítások módosítása