Dolhai Attila élete első operaszerepére készül

„Az új feladat sosem adja könnyen magát" - mondta a színész, aki Turiddu-t alakítja nyáron a Dóm téri Parasztbecsületben. Régóta dédelgetett álma válik valóra, ezért igen kemény munkával készül már a próbák előtt is.

A Parasztbecsület című operában Turiddu szerepére kapott felkérést az idei Szegedi Szabadtéri Játékokon Dolhai Attila, aki eddig musical- és operett előadásokban bizonyította a közönségnek nem mindennapi tehetségét a Budapesti Operettszínházban és a Dóm téren is. Amikor Kerényi Miklós Gábor rendező közölte, hogy neki szánja a szerepet, öröm és ijedtség fogta el egyszerre.

„Rengeteg előadás van mögöttem, ezek között számos operett szerep, és az ember ilyenkor már dédelget merészebb álmokat: reméltem, hogy egyszer operában is kipróbálhatom magam. Nem számítottam viszont arra, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik."

Már októbertől rengeteget gyakorol az eddig megszokottól teljesen eltérő műfaji követelmények minél profibb elsajátításáért. Azt vallja, az új feladatokkal mindig meg kell küzdeni, sosem adják magukat azonnal és könnyen. Napi négy órán át készül a nyári szereplésre, pedig a próbaidőszak még el sem kezdődött.

dolhaiattila

Szinte elölről kell kezdeni az énektanulást. Amikor a Mamma áriát először gyakoroltuk, úgy éreztem, ennél nehezebb a világon nincs. A következőnél megint megijedtem egy kicsit, mert azt hittem, az első után egyre könnyebb lesz. A Siciliana áriában például – aminél nem hiszem, hogy van szebb operazene – az a nehézség, hogy rendkívül könnyednek kell lenni benne."

Saját bevallása szerint életében nem izgult annyira, mint amikor a szabadtéri sajtótájékoztatóján először mutatta meg addigi tudását egy viszonylag nagyobb közönség előtt, amiben ráadásul helyet foglaltak kollégák és újságírók is. Ám úgy érzi, remekül sikerült a bemutatkozás, ami után az ott lévő színészkollégák mind pozitívan nyilatkoztak a szerepléséről.

A Dóm téri közönség július 27-én és 28-án csodálhatja meg Dolhai Attila kvalitásait az új műfajban, nem kisebb operaénekesek mellett, mint Frankó Tünde, Mester Viktória és Perencz Béla. Az egyfelvonásos Parasztbecsület után rögtön a Bajazzók kerül színre, szintén Kero® rendezésében, nemzetközi szereposztásban. Ebben a darabban is találkozhatnak egy operett-musical sztárral: Kerényi Miklós Máté formálja meg Beppot, a bohócot a különleges előadásban.

dolhai

Kedvezményes bérletek

Az előadásokra akár kedvezményes bérletkonstrukciót is választhatnak az érdeklődők: az operákkal együtt a Jekyll és Hyde vagy a Mária musicalekre, és akár az összes Dóm téri produkcióra – SZÉP-kártyával és üdülési csekkel is.

 

Forrás: Szegedi Szabadtéri Játékok

süti beállítások módosítása