Világot látnak az SZFE hallgatói

A nyári szünetet kihasználva idén is nemzetközi programokon vesznek részt a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és tanárai.

Bodó Viktor, a másodéves színházrendező osztály vezetője a Split Nyári Fesztivál felkérésére húsz horvát színész számára tart mesterkurzust Horvátországban július 15. és 21. között. Osztályának három hallgatója — Geréb Zsófia, Székely Krisztina, Kovács Dániel — segíti majd a munkában. Az öt napos mesterkurzuson színészgyakorlatokat végeznek a hallgatók a kurzusra kiválasztott színészek közreműködésével. A program keretében elsősorban a színészek játékos kreativitásával, gesztusrendszerük gazdagításával, néma és szöveges improvizációs készségeivel foglalkoznak majd a résztvevők. A munkafolyamatot a Szputnyik Hajózási társaság két dramaturgja, Róbert Júlia és Turai Tamás dokumentálja.

szfe

A Sienai Tudományegyetem a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemmel partnerségben tíz napos nyári egyetemet tart július 8. és 21. között az olaszországi Sienában. A Playing Identities: Acting, the Self and Society elnevezésű projekt több tudományterületet átfogó kurzus, amely a színészeknek a kortárs európai társadalmakban betöltött szerepével és munkájával foglalkozik. Az Erasmus program támogatásával megvalósuló esemény — amelyre a mindhárom partnerintézmény delegál oktatókat és hallgatókat — egy hosszú távú együttműködés kezdeményezése: a szervezők szándéka szerint a nyári egyetemet minden évben megrendezik majd. A Színház- és Filmművészeti Egyetemet Sáry László és Sáry Bánk (kurzus: zenés gyakorlatok), Dömötör András (kurzus: rendezői workshop), valamint hét hallgató (Fekete Tamás, Kelemen Kristóf, Makra Viktória, Nagy Norbert, Nagy Dániel Viktor, Vecsei Miklós, Vécsei Anna) képviseli.

Az Európai Színházak Uniójának és az Európai Színházi Egyetemek Uniójának szervezésében Matthias Langhoff és Michel Deutsch két hetes workshopot tart augusztus 17. és 26. között War on Stage címmel a görögországi Delphiben. Az athéni, római, portói, ludwigsburgi, szófiai, litván és egy magyar színészhallgató (Kurta Niké, IV. évfolyam — osztályvezetők: Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor) résztvevők a kurzusvezetők irányításával Yanko Kalothicos és Michel Deutsch szövegein dolgoznak majd. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatójának kiutazása a Polgár Krisztina Emlékalap jóvoltából valósul meg. A program házigazdája a Delphiben működő Európai Kulturális Központ (www.eccd.gr).

süti beállítások módosítása