Koncerttel nyitotta meg kapuit a TeÁtrium

Egész nyáron ingyenes kulturális programokkal csábítja a TeÁtriumba látogatókat a Békéscsabai Jókai Színház. A verses és felolvasószínházi estek mellett fiatal, feltörekvő zenekarok koncertjei színesítik a programot az Isen Ház udvarán.

Jótól lopni nem szégyen, még ha a saját ötletünk is – vezette fel Fekete Péter direktor a Jókai Színház új nyári játszóhelyének megnyitó ünnepségét. A teátrum a Szarvasi Vízi Színházban egy évvel ezelőtt útjára indított egy irodalmi programsort Vers a víz fölött címmel, amely minden várakozást felülmúlva emberek százait csábította a szarvasi színpadhoz. Ennek a programnak a tapasztalataiból építkezik a most létrehozott nyári rendezvénysorozat, amelyet a TeÁtrium kínál a békéscsabaiaknak és a városba látogatóknak estéről estére.

megnyito2

A Városházi esték után az udvar programjai kívánják biztosítani a pezsgő kulturális életet Békéscsabán. Szinte minden este történik valami – mondta el az igazgató – a Jókai Színház művészei kedvenc szerzőiktől olvasnak fel, dalesteket, felolvasószínházi produkciókat kínál a program, szerdánként pedig helyi zenekarok mutatkoznak be a közönségnek.

megnyito17

Minden estnek Békéscsaba közismert, elismert személyiségei a házigazdái. A megnyitó estéjén Kiss Tibor, Békéscsaba Megyei Jogú Város alpolgármestere fogadta a vendégeket. Megnyitó beszédében üdvözölte a kezdeményezést kiemelve a helyi értékek népszerűsítését, a helyi művészek bemutatkozásának lehetőségét. S bár szerda lévén koncertet hallgathatott meg a közönség, Bartus Gyula Jászai-díjas színművész által ízelítőt kaphattunk a verses estek hangulatából. A művész az éppen a napokban 80. születésnapját ünneplő Banner Zoltán versét olvasta fel a TeÁtrium színpadán.

jokaiszinhaz.hu

süti beállítások módosítása