300 millió a borsodnádasdi művelődési házra - Megújul a színházterem

Csaknem 300 millió forint uniós és állami támogatást kap Borsodnádasd önkormányzata és több konzorciumi partnere a város egykori Béke Művelődési Házának átalakítására.

Az átépítést közbeszerzési pályázaton a Jánosik és Társai Kft. nyerte el. A fő projektelem kivitelezése 206 millió forintba kerül - mondta el Jánosik Lajos, a kivitelező cég tulajdonosa. A június elején elkezdődött s decemberig tartó átépítés során több épületelemet lebontanak és helyükre kétszintes épületrészt húznak fel. A tervek szerint ide költözik majd a város polgármesteri hivatala is.

beke

Az 1950-es években épült intézményt teljesen modernizálják, a XXI. század igényeihez igazodóan. A színházterem a környék egyetlen olyan létesítménye lesz, amely akusztikailag és színpad-technikailag is alkalmas lesz koncertek, színházi előadások befogadására. Az egész épületben kicserélik a víz-, szennyvíz-, fűtés- és villamos hálózatot, valamint korszerű internetes és telekommunikációs rendszert építenek ki és akadálymentesítenek. A kivitelezés során környezetkímélő megoldásokat alkalmaznak.

Forrás: Observer

süti beállítások módosítása