Magyar rögvalóság - Pintér Béla a Thealteren

Egymás kicsinálása, a középszer tündöklése - a szegedi nemzetközi színházi fesztivál díszvendége mesélt életről és színházról a Szeged 24-nek. Hírek, töredékek és a fesztiválblogger jelentése a Thealterről.

Pintér Béla mesélt:

Az idei szegedi nemzetközi színházi találkozó egyik újdonsága, hogy a seregszemle több mint két évtizedes történetében most először " A fesztivál díszvendége" elnevezésű rangot alapítottak. A Független Előadóművészeti Szövetség (FESZ) tagjainak szavazatai alapján Pintér Béla és Társulata (Budapest) nyerte el az elismerést. Pintér Béla, aki társulátával már jó ideje a THEALTER visszatérő vendége, most két előadást is hozott Szegedre: a Tündöklő középszer és a Kaisers TV, Ungarn című darabjait. A Szeged24 Pintér Bélával beszélgetett:

pinter1Fotó: Szeged24

Mit szólt, hogy Önökre esett a díszvendégi rang?
Korábban a Krétakör, most mi ugrunk be, ha valaki azt hallja, hogy "függettlen színház", talán ezért lettünk mi a díszvendégek a fesztiválon. Akár lehetett volna más is, de persze örülünk, hogy ránk esett a választás.
Miért pont ezt a két darabot választotta most a sok közül?
A Kaisers Tv, Ungarn-t mindenképpen akartam, mert még sosem voltunk vele a Thealter-en. A másik helyett viszont eredetileg a második világháború idején játszódó Gyévuska darabunkon gondolkodtam, ami sötét tónusával talán jobban illett volna a fesztivál arculatához. Végül aztán így alakult, és biztos voltam abban, hogy a Tündöklő középszer is működik majd.
Persze, mert mai üzenetként is hat. Jól gondolom?
Nem gondolja rosszul. Azt nem hiszem, hogy az igazi tehetséget el lehet taposni. Viszont szerintem a mai kultúrpolitika valamilyen okból üldözi a független színházakat, és más színházakban - főleg vidéken - a pártállás az egyetlen szempont, amely alapján kineveznek valakit igazgatónak. Tehát az szerintem egy létező tendencia, hogy középszerű emberek tündökölnek a színházak élén, csak azért, mert valamikor egy tribünön kiálltak egy politikus mögé.
Ön szerint az életben is működik az előadásokban megjelenő egymás eltaposásának vágya?
Szerintem van ilyen ösztön az emberben, és intelligenciától függ, hogy ki mennyire tud uralkodni ezen.
Milyen a mostani világban alkotni, létezni?
Nehéz. Szerintem aki nézi a legutóbbi darabjainkat - főleg a Kaisers Tv, Ungarn-t -, az láthatja, ahogy a színház nyelvén próbálok reagálni a valóságra.
Nem valami fényes a kép ...
Nem, de sosem volt ragyogó a világ. Sosem volt olyan, hogy valamiért ne lett volna nehéz. Ugyanakkor szerintem ha valaki a világot csak gonosznak tartja, akkor magát is annak látja. A világ ugyanis az ember tükörképe, mindig olyan, amilyennek megéljük. Viszont ha valami rossz körülöttünk, akkor meg kell próbálni változtatni rajta.

kepecske

A Fesztiválblogger azaz Eső jelenti:

Egy keresztelőről

tárgy: értesítés
kapják: balog józsef, révész róbert, thealter nézők, maszk egyesület
tisztelt hölgyem, tiszelt uram,
ezúton tájékoztatjuk önöket, hogy aki a képen látható két fiatalembert balog józsef (kalapban, lent) és révész róbert (lila pólóban, fotóapparáttal) néven ismerné fel, az téved.
mától az új nevük: bábos józsi és nincsfény! robi. 
tisztelettel: nemzeti és állami névváltoztató hivatal
anonim ügyintéző

torekeny

Andaxínház: Beavatkozások - Törékeny

a thealter eddigi előadásainak talán legintimebb pillanatait láttam
úgy érzem, meglestem valamit, ami nem tartozik rám
úgy érzem, kilestem a titkot, amit nem kellett volna tudnom
úgy érzem, olyat láttam, olyan sebeszhetőséget, olyan gyengeséget, olyan kiszolgáltatottságot, amit nem felejtek el soha
úgy érzem, közöm lett valamihez, amihez nem volt közöm
úgy érzem, viszem magammal ennek a törékeny testnek minden terhét
vérzik a térdem A folytatást itt olvashatja.

Nemdakota közmondás

akinél a bögre, annál a víz
(nemdakota közmondás)

pinterPintér Béla Társulat: Kaisers TV Ungarn
képzeljük el, hogy át tudjuk írni a történelmet! 

hogy egy hipnózisnak köszönhetően visszemehetünk a múltba, születésünk elébe, ahol megtudhatjuk hogy
a) az imádott apánk, Gróf Baráznay Ignácz egy csélcsap ember, aki anyánkat (aki éppen terhes velünk) megunta, és belefáradt a tíz éves házasságban fennálló gyermektelenségbe is
b) az imádott apánk egyébiránt a sukorói (jaj, elszólás) pákozdi oroszlán, aki, miután petőfi sándor (a toldi írója) és kossuth lajos elfoglalják a kaisers tv (ejtsd szigorúan: téfau) ungarnt, majd ezt követően átnevezik Magyar Nemzeti Élőkép vibránccá, kitüntetést kap, méghozzá tábornoki rangot
c) hogy mindennek előtte, pontosabban a) és b) pont között petőfi sándor, a kis zselés hajú önimádó tévésztár hisztizni kezd, mert kossuth lajos NÉLKÜLE foglalta el a császári tévét, nem vele
d) és hogy szegény petőfi sándort nagyon sok kellemetlenség éri, mert nem elég, hogy neki nyilvánítják a toldit, hanem még rosszul is idézik a füle hallatára (még nyílnak a réten a kerti virágok, és: régi cseléd vagy a háznál, anyámnak mindig hűen szaglásztál)
de aztán kiderül, hogy apánk
a) boldogtalan anyánk mellett, ezért kell neki a kis hörcsögfejű némber
hogy az élő közvetítés varázsát már az 1948-49-es forradalom és szabadságharc idején felismerték, mert a 
a) a schwechati csatát a Magyar Nemzeti Élőkép Vibránc élőben közvetítette
b) a stúdióban a friderikuszi magasságokat túlszárnyaló petőfi sándor médiasztár és kossuth lajos bácsi kommentálja a csatát
c) a helyszínről pedig üregi szidónia (a hörcsög) és lágyvölgyi dombor panka jelentkeznek élőben a csata hevéből.
és képzeljük csak el, ha minden történelmi beavatkozásunk után a hipnózis véget ér, anyánkat 
a) a kórházban találjuk ugyan
b) de élve, és nem holtan
és apánk is ott van
a) nem szökött el a hörcsögkinézetű lánnyal brazíliában
b) nem tűnt el máshová sem a csata hevében a pákozdi oroszlán
c) nem végezték ki a szabadságharc bukása után
mert, képzeljük csak el, egy nagyszerű taktikai húzásnak követően 
a) a schwechati csatát megnyertük
b) a bécsi forradalmárok csatlakoztak a magyar felkelőkhöz
c) az osztrákok kiegyezésre törekszenek
d) szeretnék megkapni az anyanyelvük használatának jogát
e) európában nálunk csak a brit az erősebb és nagyobb nemzet
ugye, szép történet?

ivo

Ivo Dimcsev i*on

ivo dimcsev kukucskált mint egy gyerek, játszott mint egy gyerek, mosolygott mint egy gyerek
madár volt és lepke, morgó oroszlán
switch off, switch on A folytatást itt olvashatják.


Forrás: Színház.hu, Szeged24, Thealter

süti beállítások módosítása