Az Ördögkatlan nem titkoltan szól az álmokról, amiket, ha együtt álmodunk, megvalósulhatnak. Két fiatal, egyikük Pécsett, másikuk Londonban arról álmodott, hogy egyszer összehozhatják a táncot szerető embereket azokkal, akik azt világszínvonalon tanítják....
A Villány környéki dombok alatt, a Kisharsányi focipálya zöld gyepén idén először, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő lehetőség lesz az izraeli –londoni Hagit Yakira (http://www.hagityakira.com/) kortárs tánc műhelye, ahová azokat várják, akik nyitottak a humorra, a test, az emberi hang kreatív használatára. Mert Hagit nem „csak” egy oktató a Trinity Laban Konzervatórium oktatói közt. Magával ragadó egyénisége és a pályán egyedülálló stílusa miatt százak keresik fel az óráit Bécstől Jeruzsálemig. A Laban, Limón és egyéb technikákat ötvöző fiatal mester a táncosokban először az Embert szólítja meg, ledöntve a konvenciók és a bevésődött mozdulatok rácsait, rányitja szemünket a mindenki közt vibráló energiára, csoportjaiban akár nyugdíjasok és egyetemisták is egyenlőként dolgoznak egymással, és találják meg az isteni szálat, ami embert és embert a hétköznapok szintjétől rejtve összeköt.
A workshop –ra jelentkezőket a http://ordogtanc.blogspot.com/ címen fogadják, de az egyszerű látogató is belekóstolhat délutánonként a nyílt tréningekbe, amikor egy órára az improvizációs és hanggyakorlatokon keresztül felfedezhetjük lelkünk fiatalságát, testünk pedig a mozgáson keresztül gyógyul, szórakoztat, felemel.
Minden nap Kisharsányban 16.00 órától
Kisördögtánc
Pedagógiai közhely, hogy az öt éves korig végzett sport és mozgás nem csak a fizikai, de a lelki fejlődésre is hatással van. Mert hangszeren játszani nagy tudomány, de mi az első hangszer, ami mindenkinek adva van? Hát nem a saját hangunk és testünk? De bizony! Az izreli Hagit Yakira, a londoni Trinity Laban Konzervatórium tanára minden délelőtt egy órás táncos játszóházat tart majd a gyerekeknek, ahol a nyelvi korlátokat ledöntve képzeletbeli utazásra indulhatnak a lurkók akár anyuval, apuval, akár egyedül is. A mesebeli helyszínek, a megszemélyesített mesehősök minden tagot megmozgató játékába élmény megmártózni, és a csintalan apróságok játszva tanulhatják meg uralni testük minden porcikáját.
Minden nap Kisharsányban 10.00 órától
Hagit Yakira így mesélt:
Mennyire könnyen érthető a kortárstánc azok számára, akik nem mozognak otthonosan ebben a műfajban?
Attól függ, hogy melyik kortárstáncról és melyik koreográfusról beszélünk. Ez egy olyan széleskörű művészet, és – legtöbbször - annyira egyéni is, hogy erre nehezen tudnék válaszolni. Úgy gondolom, a kortárstánc szépsége, hogy lehetőséget ad a közönségnek sokféleképpen látni: provokál, felelőssé tesz. Lehetővé teszi a közönsége számára, hogy aktív legyen. Megkérdőjelezi a megértés fogalmát. Nem kell mindent értenünk. Néha a tapasztalat sokkal fontosabb.
Gyakran hallom, hogy valaki azért zárkózik el ettől a műfajtól, mert nem érti, miről szól az előadás. Ösztönösen keressük a történetet, az eseménysort, ami kalauzolhat. Jól tesszük?
A történet keresése egy előadásban nagyon emberi. Gyakran, ha nem halljuk, nem látjuk a történetet egy előadás során, akkor mi magunk alkotjuk meg. Ezzel nincs semmi baj. Azért hozzuk létre a történetet, mert tudni szeretnénk. Másrészről viszont a nemtudás, a megértés hiánya fontos tapasztalat. Arra késztet, hogy lebontsuk és újraalkossuk a komfortzónánkat.
Én mesélőnek tartom magam – szeretem a történeteket – de szeretem összezavarni a közönségemet: megtörni az eseményszálat, elvonttá tenni, átrendezni, ezért a történet sohasem egy egyenes szál. (...)
Az önéletrajz - irodalmi szempontból – az identitás, az én, a valóság és fikció vizsgálódási területe. Tánckutatóként, koreográfusként mi foglalkoztat benne?
Mindig is azt gondoltam, hogy a személyes hang használatával meghittséget, hitelességet és együttérzést lehet nagyon szépen kifejezni. A kihívás benne az, hogy eltávolodjak a személyestől, és univerzálisabbá, átfogóvá, társadalmivá és politikaivá tegyem. Szeretem a személyes történeteket. Úgy gondolom, könnyű kapcsolódni hozzájuk, hogyha okosan, nyíltan mondjuk el őket. A személyes történetek alapvető kérdéseket idéznek meg identitással, hovatartozással, szubjektivitással, nemiséggel kapcsolatban.
Az önéletrajz iránti érdeklődésem szorosan összefügg azzal, hogy táncterapeutaként is dolgozom. Szeretem az embereket, szeretem megismerni az életüket, félelmeiket, emlékeiket, kapcsolataikat. (...)
Az Ördögkatlan Fesztiválon Ördögtánc címmel workshopot vezetsz majd. Ez egy közösségi program lesz, vagy tapasztalt táncosokat vársz?
Remélem, hogy vegyes lesz a csapat. Szeretek olyan közösséggel dolgozni, amelyben különböző emberek vannak: olyanok, akik sosem táncoltak még, és hivatásos táncosok. Ez sokkal emberibbé és érdekesebbé teszi. Szerző: Sándor Zita
Forrás: Színház.hu, Ördögkatlan
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.