Chioggiai csetepaté - A kecskemétiek premiere Gyulán

2012-ben a Gyulai Várszínház az elmúlt 50 évének legjobb darabjaiból válogat, így újra bemutatják Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté című vígjátékát, amelyet először 1994-ben, a Nemzeti Színház vendégjátékában Iglódi István rendezésében tekinthetett meg a közönség. Idén a kecskeméti Katona József Színház művészeivel viszi színre Rusznyák Gábor.

Sajtótájékoztatót tartottak - A Gyulai Hírlap beszámolójából:

Gyulai Várszínház 49. évadának negyedik, egyben utolsó bemutatójához kapcsolódóan tartottak augusztus 2.-án, délután sajtótájékoztatót. Goldoni Csetepaté Chioggiában című vígjátékát a kecskeméti Katona József Színházzal közös produkcióként mutatja be a Várszínház augusztus 3-án, 4-én és 5-én a várszínpadon.

6

Gedeon Józseftől, a Gyulai Várszínház igazgatójától a lap megtudta, Kovács Vandával – aki Pasqua asszonyt alakítja a színpadon – már régóta tervezték, hogy ismét együtt dolgoznak egy közös gyulai darabban. Ehhez kerestek egy partnert és egy rendezőt. A választás a kecskeméti Katona József Színházra esett. A színház igazgatójával, Cseke Péterrel a Várszínház elmúlt 50 évének legjobb darabjaiból válogattak, így találtak rá Carlo Goldoni népszerű vígjátékára. A rendezésre a gyulai kötődésű Rusznyák Gábort kérték fel. Az előkészületek után a próbák nyáron kezdődtek el Kecskeméten.

Cseke Péter a sajtótájékoztatón elmondta, a darab Kecskeméten is bekerül a repertoárba, s a gyulai színházzal közös munka remélhetőleg egy hosszú távú együttműködés nyitánya lesz.

Rusznyák Gábornak kettős gyulai kötődése van, hiszen amellett hogy itt járt középiskolába, színi stúdiósként a Várszínházban volt nyári gyakorlaton. A rendező véleménye szerint a drámaíró munkássága annak a fajta színházi gondolkodásnak az előképe, amit később Csehovnál lehet látni. Goldoni művei a commedia dell’ arte és a lélektani dráma határmezsgyéjén helyezkednek el, ezért közelíthetünk hozzájuk a forma és a történet felől is.

Kovács Vanda pedig annyit árult el a darab kapcsán, hogy nagyon jól érzi magát a kecskeméti társulattal, amellyel konstruktívan tud együtt dolgozni.

A Vicenzót, a halkereskedőt alakító Körvélyessy Zsolt már több alkalommal szerepelt Gyulán – mint mondta –, nagyon megszerette a várost. A színész szerint az előadás nagyon „mai” lesz, hiszen a színpadon nem egy klasszikus vígjátékot láthatunk majd.

3

Darabtörténet:
A kis olasz halászfaluban, a Velence melletti Chioggiában játszódik a történet. A falu halászai hónapokig a tengert járják, míg az otthon maradt asszonyok és lányok kihasználják, hogy a csendes halászfalu férfiaktól mentes, és azonnal összegyűlnek egy kis szórakozásra, pletykálkodásra. Az arra járó matróz, Toffolo pedig akaratán kívül össze is ugrasztja az asszonyokat, mivel az egyik lánynak vesz egy szelet sült tököt. Pedig Toffolonak valójában egy másik lány, Checca tetszik, Checcának meg Titta-Nane, akinek Lucietta a kedvese, akinek az a Beppe a testvére, aki Orsettát szereti, akinek a nővére, Libera, annak a dibbancs Fortunatonak a felesége, akinek a szomszédja Pasqua asszony, akinek a férjének, Toninak van egy halászbárkája, amivel halászni járnak szóval komolyan, ember legyen a talpán, aki kibogozza, ki kivel vész össze és miért.

2Ez az ember a talpán pedig nem más, mint Isidoro, a jegyző, aki próbál igazságot szolgáltatni a megvert és megfélemlített Toffolonak, vagy a szegény kis Checcának, vagy az elhagyott Luciettának, vagy bárkinek a csapatból hiszen ebben a csetepatéban senki sem hibás, illetve mindig a másik fél a hibás. A szerelmesek összevesztek, a szomszédok megorroltak egymásra, és egyáltalán, mindenki meggyűlölt mindenkit. És hogy az összekeveredett szálak kigabalyodnak-e, a hangos pletykák elhalnak-e, azt megtudhatják a Gyulai Várszínházban!

1

Chioggiai csetepaté
A Gyulai Várszínház és a kecskeméti Katona József Színház közös előadása
Író: Carlo Goldoni
Rendező: Rusznyák Gábor
Toni, (Antonio) halászbárka tulajdonos - Sirkó László
Pasqua asszony, Toni felesége - Kovács Vanda / Bognár Gyöngyvér
Lucietta, fiatal lány, Toni húga - Téby Zita
Beppe, (Giuseppe), fiatalember, Toni öccse - Aradi Imre
Titta Nane, (Giambattista), fiatal halász - Orth Péter
Fortunato, halász - Fazakas Géza
Libera, Fortunato felesége - Hajdú Melinda
Orsetta, (Orsolina), fiatal lány, Libera húga - Decsi Edit
Checca, (Francesca), fiatal lány, Libera másik húga - Trokán Nóra
Vincenzo, halkereskedő - Körtvélyessy Zsolt
Toffolo, Cristofolo - Szokolai Péter
Isidoro, büntetőbírósági jegyző Velencéből - Porogi Ádám
Szagos Valter, a jegyző szolgája - Hegedűs Zoltán
Canocchia, sült-tök-árús - Puskás Gyula
Gioconda, (Deszka) - Krajcsi Nikolette
Zenész - Látó Richárd, Bognár Brigitta
Díszlet- és jelmeztervező: Debreczeni Borbála
Zenei vezető: Károly Katalin
Rendezőasszisztens: Sirkó Anna

5
Bemutató:

2012. augusztus 3., Gyulai Várszínház

Forrás: Gyulai Várszínház, Gyulai Hírlap

süti beállítások módosítása