"Gondosan összeválogatott csürhe" -
A mizantróp napló 3.



Perczel Enikő dramaturg nevezte barátait, a Spirit Színház "A
mizantróp" előadásának szereplőit így: "kitartó munkával gondosan
összeválogatott csürhe." Erre a több társulatból összegyűlt művészek
roppant büszkék, terveik szerint még sokáig húzzák együtt a csürhe
szekerét.

A mizantróp éppen vidéki körúton jár, az eddigi
 tapasztalatokról és a darabértelmezésről Kovács Hajnalka kérdezte Szinetár Dórát, aki
 Céliméne alakítója és Perjés Jánost, aki Oronte-ot játssza.

A Quimby dalaival aktuálisabbá lehet tenni Moliere darabját?

P.J.: Úgy döntöttem, hogy ezekkel a dalokkal adjuk elő a színművet, és
eddig igazolt is a közönség. A korábban színre vitt előadásainkkal is
 megpróbáltuk a színházat közelebb vinni a fiatalokhoz, illetve becsalogatni őket egy-egy komolyabb mondanivalójú darabra.

Moliére drámái amellett, hogy nevettetnek, mindig úgy tartanak tükröt
 elénk, hogy kénytelenek legyünk szembesülni hibáinkkal. Legyen az
 kicsinyesség, önfejűség, gyarlóság.

Hogyan nyúltak ezúttal A mizantróphoz?

Sz.D.: Minden jó színdarabról elmondható: amellett, hogy a néző
sír, nevet, felismeri magát a szereplőkben. Azt hiszem kicsit
szerethetőbbek a mi figuráink, mint általában a Mizantróp előadások
szereplői. Megpróbáltuk megkeresni a történetnben, hogy mitől lesz valaki embergyűlölő, miként kerül két vagy több ember
egy ilyen különös viszonyrendszer hálójába. Nem volt nehéz felfedezni a saját
 életünkkel való párhuzamot, megérezni, miként jutunk el egy adott pontra, ahonnan nincs visszaút és
 miért követünk el drámai vétséget. Az eddigi három előadásunkat nagyon
jól vette a közönség. Kicsit nyugati mintára, az eddigiek előbemutatók
voltak, a szabadtéri budapesti bemutató augusztus 23-án lesz a
Városmajori Szabadtéri Színpadon. Majd október 28-án a Millenáris
Teátrumba költözünk, ahol havi két előadást játszunk. Jegyeket már
 most lehet kapni és úgy tudom, hogy szerencsére nagy az érdeklődés.

 A szentendrei előadás idejére megjelent az előadás zenei anyaga is CD-n.

mizantrop

Főként a
fiatal generációt célozzátok meg?

P.J.: Minden emberhez szeretnénk szólni Moliére archetípusain keresztül. Ők örökérvényűek és nagyon pontos rajzot mutatnak a mi korunkról is.

Sz.D.:  Őket segíti a zene, ami élőben szólal meg, illeszkedik a drámai pontokhoz, a Quimby és a
színészek valódi produkciója A mizantróp. Az előadás ettől persze nem lett musical,
 a dalok nem viszik előre a cselekményt, inkább feloldják a
jelenetek feszültségét, általa könnyebben meg lehet emészteni a látottakat.

Mennyiben értelmeztétek újra a darabot? 

Sz.D. Nem értelmeztük újra, nem lett alternatív, sem kísérletező jellegű az előadás. Próbáltam az
ismerőseimnek elmagyarázni, hogy ez nem egy rendhagyó színházi
előadás, semmi furcsa, obszcén vagy érthetetlen nincs benne, egyszerűen csak járjuk vele az országot és nemsokára kőszínházi körülmények között lesz látható.

A következő előadások időpontja:

augusztus 9. Szarvas, Vízi Színpad

augusztus 15. Eger, Agriai Játékok - Líceum udvar

augusztus 23-24. Városmajori Szabadtéri Színpad

szeptember 30., 18.00 Erzsébetligeti Színház

október 28. 15.00, 19.00 Millenáris teátrum, Kőszínházi bemutató

süti beállítások módosítása