"Sokat vállal a színház" - Jubileumi évad a komáromi Jókai Szinházban

Anyagilag nehéz jubileumi évad vár a Komáromi Jókai Színházra. A körülmények ellenére igyekeznek változatos és gazdag programot kínálni a hatvanadik évfolyamban - írja a bumm.sk.

Hétfőn hivatalosan is megnyitotta hatvanadik évadát a komáromi színház. Tóth Tibor igazgató úgy fogalmazott, hogy a színház feladata nem csupán a sokszor hangoztatott értékteremtés, hanem az értékmegőrzés is egyben, hiszen az elmúlt évtizedekre lehet építeni. A színház vezetője a gazdasági helyzetet katasztrofálisnak nevezte, amit még több bizonytalan tényező befolyásol. Ennek ellenére sokat vállal a színház a jubileumi évadban, a hagyományos színdarabok mellett számos kísérőrendezvénnyel készülnek.
Az új logóval és új arculattal jelentkező Jókai Színház öt darab bemutatására készül. Egy darabot – a korábban tervezett Mephistót – anyagi okok miatt cserélni kellett, így helyette a III. Richárdot viszik színre. A bemutatók rövid leírását itt olvashatják.

A színház épületében egy színháztörténeti kiállítás nyílik, és Varga Emese szerkesztésében egy könyv jelenik meg, amely elsősorban a rendszerváltás utáni színházi élet szereplőit mutatja be.
Újszerű kezdeményezésként a színház filmklubot indít, amelynek a Vasmacska stúdióterem ad helyet. Elsősorban szlovákiai és cseh vonatkozású filmeket szeretnének a közönségnek mutatni, és ezzel pótolni a komáromi mozi bezárása után keletkezett űrt.

kep

Dobai Tibor gazdasági igazgató szerint a gazdasági helyzet nem rózsás, és még vannak bizonytalan részei a költségvetésüknek. Megnehezíti a tervezést, hogy míg a színházat fenntartó megyei önkormányzat kalendáriumi években gondolkodik, addig a teátrum színházi évadokban tervez. Úgy kell az évad második részét felállítani, hogy még nem ismert a költségvetés. A megyei önkormányzattal jelenleg is zajlanak a tárgyalások, és arra van kilátás, hogy a tavalyi év büdzséje megmaradhat.
Méhes László főrendező elmondta, hogy nagyon nehéz egy ilyen időszakban valami lelkesítőt mondani, mivel a színház külső okok miatt van nehéz helyzetben. Most jön az az időszak, hogy mindenki egy kicsivel még többet tegyen, és a csapat még inkább összezárjon, és akkor sikerülhet. Méhes a Száll a kakukk a fészkére című darab McMurphy-jét idézte, aki egy hatalmas tárgy felemelésének kudarca után annyit mondott társainak: „de legalább megpróbáltam”.
Az évadnyitók megszokott része már, hogy Lőrincz Margit átadja a Lőrincz-emlékgyűrűt, amelyet az elmúlt évadban leglátványosabban teljesítő fiatal színész kap meg. Az ötödik éve kiosztott díjat idén Tar Renáta kapta, elsősorban a Diótörő c. darabban nyújtott alakításáért.

A 2012-2013-as színházi évad bérleteiről, az ünnepi évad kísérőrendezvényeiről bővebb információt találnak a színház honlapján.
Forrás: bumm.sk

süti beállítások módosítása