Gyurkovics Tibor írásával szerkesztőségünk is ‘hivatalosan’ megnyitja az évadot a Színház.hu-n. A Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, író nem is olyan régen színházi társalgókban jegyzett le néhány párbeszédet, amit talán még ma is hallhatnánk, ha arra járnánk… Fogadják szeretettel.
Társalgóban
1.
– Maga vidéki?
– Nem, pesti vagyok.
– Mért jött vidékre?
– Pestre akarok kerülni.
– Hogyan lehet Pestre kerülni?
– Innen, vidékről.
2.
– Szereti Budapestet?
– Nem, nem szeretem.
– Miért?
– Bűnös város, tudja.
– Itt marad vidéken?
– Nem, dehogy maradok. Fölmegyek. Bűnözni.
3.
– Miért jött le vidékre?
– Nézze, Pest konzervatív.
– Az igaz. Pang ott minden. Meddig marad vidéken?
– Két év, három. Akkor fölmegyek.
– Miért?
– Konzervatív akarok lenni.
4.
– Jól érzi magát Budapesten?
– Jól, köszönöm.
– Milyen szerepeket játszott?
– Nézze, az idén még nem kaptam szerepet. Esetleg jövőre.
– De jól érzi magát.
– Jól. Nem a szerep számít. A jelenlét.
5.
– Miért jött le vidékre?
– Nézze, itt van a forradalom. Részt akarok benne venni.
– Részt vesz?
– Részt, részt.
– És milyen?
– Még nem tudom. Csak három éve vagyok itt.
6.
– Mit tart a színház legnagyobb problémájának?
– Igen. Értem a kérdést. Pest vagy vidék?
– Nem, csak…
– Ne titkolja. Erre akar kilyukadni. Én úgy érzem, az őrségváltás minden szakmában nehéz. Mi lenne a vidéki professzorokkal, ha sosem kerülhetnének Pestre, csak Debrecenben operálhatnának, vagy Szegeden… Szegedi betegeket! A főváros tele van régi muksókkal… De nem is ez a probléma. A probléma az, hogy egyszeriben nem lehet fölcserélni vagy ötven embert ötven emberrel. Ötven ember az ötven ember. Vagy keveset mondtam? Pesten megállt a levegő. Érthető. Ha egy pesti bemutató van, rossz kedvében is csak elvánszorog az illusztris közönség, hogy megnézzen egy-egy bágyadt vagy ómódian frivol előadást. Nem a vezetőségről van szó. A vezetőség nem tehet róla. A vezetőség tudja, mi a korszerű, a társadalmilag új, a szocialista. De a vezetőség még nem a színház. A vezetőség tele van régi muksókkal, akiknek nagy a tapasztalata. A vezetőség mindent megtesz. De kialakul – érti, nem? –– idővel egy mechanéria. Fogalmazzunk pontosabban. Érti maga ezt. A vezetőség teljes erővel azon van…
– Min van?
– Min van? Hogyhogy min van? A vezetőség… Mi volt a kérdés?
7.
– Itt, azt hiszem, érezhette, komoly harc folyik. Vidéken újítanak, Pesten maradoznak.
– Nézze, ez leegyszerűsítés. Vidéken is van jó, Pesten is van jó.
– De mi a különbség?
– Nem szeretem ezt. Ezek csoportok, klikkek. Én fölöttük állok. Kívül. Mondhatom így? Azt hiszem, ez elég tisztességes állapot. Mindenkit össze akarnak ugrasztani mindenkivel. Én ezen kívül állok. Van ilyen. Várok.
– Mire?
– Hogy hova hívnak.
8.
– Mik a tervei, most hogy fölkerült Budapestre?
– A terveim, a terveim? Fönn vagyok. Hogy érti ezt?
– Az újabb szemléletre gondolok.
– Egyelőre körülnézek. Hogy mi hogy van? Nyolc éve vártam erre a lehetőségre. Sok volt. Belefáradtam. Körül kell néznem.
– Na és mit lát?
– Nézze, korai. Egyelőre – fönn vagyok.
9.
Látom én a helyzetet. Nézzen meg nálunk vidéken egy előadást. Alig jönnek le. Nagyképűek. Az újságíró fáradt, haza akar menni. Pesten ez egy ugrás, nálunk kétszáz kilométer. Ez az egyik. A másik, hogy valami türelmetlenség vett erőt a színházainkon. Joggal? Joggal. Ómódi – mondjam más szóval? De a türelmetlenség csak árt! Igazán új dolgokat csak hosszú esztendők kemény munkájával lehet létrehozni. Nem kilométerekben kell mérni – években.
– Maga mióta van vidéken?
– Na, ja. Huszonegy éve.
10.
– Tudja, mi a probléma?
– Mi?
– A koncepció. Azelőtt mindig volt egy színháznak koncepciója. De nemcsak a színháznak – a kocsmárosoknak, a boltosoknak…
– Most nincs?
– De van. Csak nagyobb.
11.
– Azelőtt volt klubhűség. Ragaszkodni egy társulathoz, egy klubhoz…
– Na, ne nevettesse ki magát…
– Miért?
– Ahhoz klub is kell.
– Remélem, nem azt akarja mondani…
– Nem!
– Mit?
– Azt nem!
12.
– Maga mit akar?
– Játszani.
– Jó, jó, de hol?
– Mindegy.
– Na, ne… Pesten vagy vidéken?
– Mindegy. Nem érti? Játszani akarok!
13.
– Nem akar vidékre menni?
– Nem. Vidéki vagyok. Ismerem a vidéki életet. Menjen, aki még nem volt.
– Mi ez? Csatatér?
– Mit akar? Nem én tettem azzá! Én lenn éltem vidéken. Ott születtem. Azon kéne változtatni, hogy ilyen különbség legyen! Már kezdetben különbség volt! Még gimnáziumba járni is más volt! Én tehetek róla? Ugyan! Ez csak kitalálás! Egyszerre más a vidéki élet, a vidéki légkör! Akkor nem volt más, amikor én ott húztam meg magam? Ki kell bírni!
– Kinek?
– Ne haragudjon, de nem nekem! Azt hiszem, megszereztem a jogot arra, hogy itt legyek. Maffia. Ahelyett hogy a tehetség számítana. Nem a hely! Itt van az ország központja, Budapesten, itt lüktet az ország szíve… Aki ide tartozik…
– Mióta van Pesten?
– Mit akar? Van ideiglenes bejelentőm.
– Mi van emögött?
– Mi mögött?
– Ugyan! Maga mindig valami hátteret keres.
Szerző: Gyurkovics Tibor
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.