Örökség Fesztivál a Zsolnayban - 17 nap alatt 72 program

Színes, tartalmas és szórakoztató programkínálattal ad ízelítőt Pécs épített és szellemi örökségéből az Örökség Fesztivál - Pécsi Napok nevű eseménysorozat, amelyet szeptember 7. és 23. között rendeznek a Dunántúl legnagyobb városában.

Márta István, a szervező Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetője kedden a baranyai megyeszékhelyen, az immár 22. alkalommal tartandó fesztivál sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Zsolnay Kulturális Negyedben, a Kodály Központban, a Cella Septichora Látogató Központban, valamint a Művészetek és Irodalom házában 72 programon összesen több mint 600 fellépő várja a látogatókat.
A programok közül kiemelte a Quimby, a 30Y, az Irie Maffia, a Ghymes koncertjét, a Magyar Állami Népi Együttes fellépését, és szólt arról, hogy a városban élő kisebbségek kultúrájával a roma, a német napon, továbbá a Nemzetközi Horvát Fesztiválon ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
Márta István kitért arra, hogy az Operalia énekverseny résztvevőinek Voices of 2012, azaz 2012 Hangjai című koncertjét szeptember 8-án rendezik meg a kulturális negyedben. Ott a nemzetközi énekverseny 2007-es győztese, Jekatyerina Lehina Grammy-díjas szoprán mellett színpadra lép a kínai Vang Jün-peng (Wang Yunpeng), a New York-i Manhattan School of Music ösztöndíjasa, az orosz Nagyezsda Karjazsina, a moszkvai Bolsoj Színház fiatal művészek programjának mezzoszoprán tagja és az ausztrál Nicholas Milton, a Canberrai Szimfonikus Zenekar karmestere is.

Zsolnay_Negyed_pirogranit_udvar

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Pécsi Napok kiemelt kísérőrendezvénye lesz a XVI. Európai Bordalfesztivál öt ország kétszáz férfi énekesének részvételével. A rendezvény keretében pincekoncertekre és szüreti felvonulásra, a Kodály Központban pedig a kiváló villányi nedűk második prémium bormustrájára is sor kerül.
A kulturális örökség napjain, szeptember 15-16-án ingyenes múzeumlátogatásokat szerveznek rendhagyó tárlatvezetéssel Pécs épített örökségének, múzeumi kincseinek megismerésére.
Nagy Csaba, Pécs alpolgármestere azt hangsúlyozta, hogy a baranyai megyeszékhely az épített örökségére és az itt élő nemzetiségekre egyaránt büszke, s öröm, hogy ezt egy fesztivál keretében is már több mint két évtizede be tudja mutatni.
Az Örökség Fesztiválról bővebb információ a www.oroksegfesztival.hu internetes oldalon olvasható.

MTI

süti beállítások módosítása