Megújul a 30 éves Katona József Színház

A Katona József Színház A mi osztályunk című produkciója a legjobb előadás és a legjobb rendezés kategóriában várományosa a kritikusdíjnak. Arról, mennyiben tartja esélyesnek a színházat Máté Gábor, a Revizornak mesélt, míg a fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Katona terveiről a Klubrádió kérdezte. Híreket olvashatnak a Katonából.

Indul a Kritikusok Díjáért a Katona - Ennek kapcsán Stuber Andrea kérdezte Máté Gábort:

A kérdésre, mi az egészséges viszonyulás a kritikához, Máté Gábor úgy felelt: “A kritikusnak az a dolga, hogy megírja a kritikát. Én pedig tudomásul veszem, hogy az illető leírta, amit leírt. Jó néven venném, ha nem a kisujjából rázná ki, és igyekezne számolni azzal, hogy még a saját szavának is súlya van. (…) Körülbelül azt, hogy nem szabad elhinni a dicséretet, mert akkor foglalkozni kell a felületes bírálattal is” – fogalmazott a Katona József Színház igazgatója, aki szerint a kritikusok abszolút képesek uralni az adott előadást egy kis létszámú nézőtéren.

“Ha egy kritikus érvényes szöveget ír, biztos megjegyzem. A bizalom addig tart, míg sorozatban csalódást nem okoz” – tette hozzá Máté Gábor, aki úgy látja, a kritika nem része a színházi szakmának. “A kritika írásművészet. Talán újságírás. Színházművészet: a színpadon van. A szakma a színpadon van. Ott látszik. A kritikus abból él, hogy néz minket, és megírja, amit látott. Ha mi nem lennénk, nem lenne kritika, mi pedig akkor is lennénk, ha kritika nem lenne. Aláhúznám: semmi sértő nincs ebben. Olyan, mintha megkérdezném, ön szerint újságírás-e a színészet, és nem bántódnék meg, ha nemmel felelne. Az egész kérdéskörrel kapcsolatban lényeges szövegnek gondolom Fodor Géza Petrovics Emilhez írott leveleit, amelyeket a júliusi Holmiban tettek közzé. Nem szívesen állítom, de tény, hogy a legjobb kritika, amelyet valaha olvastam, MGP kritikája volt Ljubimov Hamletjéről. Ha jól emlékszem, Függöny vagy A függöny volt a címe, és a Színház című lapban jelent meg. Láttatta az előadást” – árulta el Máté Gábor.

A mi osztályunk kapcsán elmondta, a próbák nem mentek könnyen, hiszen egyszerre kapcsolatot tartani a játszókkal és a nézőkkel, nem látszott egyszerűnek. Máté Gábor szerint nyertes lehet a produkció. “Ezt már akkor lehetett tudni, amikor nem jutottunk el (ki) a POSZT-ra” – szögezte le az igazgató. A teljes interjút itt olvashatja.

A teátrum első bemutatójaként története első gyermekelőadását tűzi műsorra, valamint kávézóval és könyvesbolttal kibővült, átalakított előtérrel várja a közönséget.

 

Megújul a 30 éves Katona - A részletekről Oláh András kérdezte Máté Gábort, a Katona József Színház igazgatóját az InfoRádióban.

Máté Gábor: Tervezünk egy műsoros estet október 15-én, ami a tényleges 30. évfordulónak a napja. Október folyamán a Petőfi Sándor utca szinte teljes hosszában zászlókkal lesz feldísztítve, amelyek a Katona előadásait idézik. Kétféle kiállítást is rendezünk tavasszal, a Fugával közösen, ami pont szembe van a Katona József Színházzal. Tervezünk egy Szép Ernő-estet is, amit a színház régi tagja, Benedek Miklós állított össze a még most is itt játszó Szacsvay László számára. Ezenkívül lesznek kisebb előadásaink, amelyek szintén a Katona 30. évfordulójához köthetők.

- Milyen bemutatókat terveznek ebben az évadban?

Máté Gábor: A nagyszínpadon lesz egy Pinokkió-feldolgozás, amit Ascher Tamás rendez, ezt követi majd Caragiale: Farsang című darabja, Gothár Péter rendezésében. Ezután jön Goldoni Nyaralás c. darabja, melyet Mohácsi János állít színpadra, aki most először rendez majd a Katona József Színházban. Utolsó bemutatónk a nagyszínpadon Henrik Ibsen: A nép ellensége c. műve, amit Kunos Lászlóval újrafordíttatunk.

- A Kamrában Thomas Bernhard: Heldenplatz című darabjával kezdődik a bemutatók sora. Milyen további műveket válogatnak be a Kamra műsorába?

Máté Gábor: A Bernhard-darabot Bagossy László rendezi, ami nagy öröm számunkra. Ezt követi majd Kerékgyártó István: Rükverc című regénye, melyet a színház dramaturgja, Radnai Annamária adaptál, és én fogom rendezni. Egy nagyon friss magyar műnek a színpadra állításáról van szó. Majd Marius von Mayenburg: Mártír c. darabját állítja színpadra Dömötör András, aminek az az érdekessége, hogy ez egy valódi, friss Mayenburg-darab, márciusban volt a bemutatója Berlinben a Schaubühnén, a darabot maga a szerző rendezte.

- A nyár folyamán felújították a Katona előterét. Milyen megfontolás mentén jött ez létre?

Máté Gábor: A megfontolás az, hogy nyitottabbá és bejárhatóbbá szeretnénk tenni a Katona József Színházat. A közönség az új térben el tudja tölteni az előadásig hátra lévő idejét. Létesül nálunk egy könyvesbolt, és egy bolt is, ahol a Katonával kapcsolatos rekvizítumokat fogjuk árulni. Érdekesség, hogy a ruhatár egy szekrényes rendszerré alakul, ahol a nézőnek magának kell gondoskodnia a kabát betételéről és kivételéről. Európában egyedülálló dolog, hogy egy olyan kávéházat nyitunk, amiben bankkártyával lehet csak fizetni.

Egyedi termékek is kaphatók lesznek a Kantinban:

ascher

"Gyakran öntudatlanul, esetenként tudatalatti zavaró szándékkal köhögnek - ilyenkor egyetlen odaszólás elég, hogy többé ne köhögjenek. ...Négy másodperc alatt sor közepéről is ki tudok vinni nézőt két érzékeny jelenet között." (Ascher Tamás)

Fogyasszon Ascher-féle köhögés elleni cukorkát előadás előtt és után! De közben semmiképp se zörögjön vele!

jelvenykollekcio

A 30 éves Katonát, 30 emblematikus előadásának felhasználásával ünneplik. Jelvény kollekció - 1985. Csehov: Három nővér

taska

A Boltban kínált egyedi termékek magyar tervezők munkái. Így van ez a Katona régi molinóiból készített táskákkal is. A tervezés és kivitelezés a Canigira, alias Iványi Jozefa műve. Az első kollekció néhány darabját a Haris közben, egy padon fotózták le.

Forrás: Klubrádió, Revizor, Katona József Színház

süti beállítások módosítása