"Nincs egyetemes megoldás" - Budapesten a Trió

Háromszoros POSzT-díjas előadást hoz a Thália Színházba a székesfehérvári Vörösmarty Színház. Magyarországi ősbemutató volt a Trió, melyben Kuna Károly játssza a zeneszerzőt, Schumannt.

-  Konkrét személyekről, a Schumann-házaspárról és Brahmsról szól Israela Margalit darabja, a színpadon viszont nem látni korabeli díszletet, ruhákat, tárgyakat. Sőt, kifejezetten 21. századi az atmoszféra. Ez azt jelzi, hogy a darabbéli problémák időtől, kortól függetlenek?

- Igen. Az darab szereplői Robert Schumann a híres német, romantikus zeneszerző, felesége Clara Schumann, Johannes Brahms, akit Schumannék fedeztek fel és Joachim József magyar hegedűművész, aki barátja volt Brahmsnak és a házaspárnak. Csak zárójelben jegyzem meg: a Schumann házaspárnak nyolc gyereke született, Clara – Liszt mellett – kora egyik legnagyobb zongora virtuóza volt, koncertturnékkal bejárták egész Európát. Irigylésre méltó társasági életet éltek, mindeközben Schumann súlyos depresszióval küzdött. A próbafolyamat alatt Galambos Péter rendezővel igyekeztünk minél inkább kiszélesíteni azt a spektrumot, amiről beszélni szeretnénk. Négyük történetén keresztül az előadásban olyan problémákkal foglalkozunk, amelyeket ez a helyzet számunkra felvetett, amelyek minden időben életbevágó kérdések, nem csak művészeknél, hanem mindenkinél, akinek hivatása és családja van. Ebben a helyzetben mit kezd az ember a saját életével? Hogyan lehet egyeztetni a teljes embert kívánó hivatást és  a szintén teljes embert követelő szülői jelenlétet? Az önmagunkra és a másikra fordított figyelem egyensúlya gyakran felborul. Mik az ebből eredő következmények? Az én-keresés puszta önzés? Mit kezd az ember a másik zsenialitásával? És sorolhatnám. Ehhez nem kell feltétlenül parókában, csizmában és abroncsos szoknyában fölmenni a színpadra. Ez a kortalanság határozta meg az előadás megvalósításának módját és esztétikumát.

trio

- Az előadás eléggé megosztotta a nézői és a kritikusi véleményeket is. Volt, aki dühösen távozott, és volt, aki a könnyeivel küzdve állt föl a székből.

- Valóban közhelyes témával foglalkozik a darab: a dühösen távozóknak többnyire ez volt a problémája. A bemutató után sok emberrel beszélgettem erről. Tudniillik hiába számít közhelyesnek a művészi, vagy bármilyen én-keresés, a szerelmi háromszög, a házasság, de mégis, ezekkel a dolgokkal minden nap szembesülünk. Ezekkel vagyunk körülvéve, és még egyikre sem született egyetemes válasz. Mi megpróbáltunk ezekre öniróniával ránézni, reflektálni. Elég körülnézni a világban. Nálunk épp Schumannak hívják azt az embert, aki harcol valami ellen, a következő pillanatban pedig ő maga válik ugyanolyanná. Nem tud kibújni önmagából, egyszerűen a helyzete határozza meg azt, hogy ő hogyan viselkedik, mit mond, hogyan látja a világot. Amikor az önérdeke úgy kívánja, akkor így nézi, amikor más az érdek, akkor elítéli ugyanazt. Nevezhetjük ezt közhelynek, de biztos mindenki le tudja cserélni Schumann nevét valaki máséra. Érezni azonban – és ezt sok visszajelzésből szűrtük le –, hogy ez az előadás mindenkit megérint. Fájdalmas dolog szembenézni önmagunkkal, a mulasztásainkkal, kisebb nagyobb bűneinkkel, de végül van ennek egy katartikus megtisztító ereje, és valószínűleg ez az előadás sikerének titka.

- Nem először dolgozol Galambos Péterrel. Pál Andrással és Tóth Augusztával viszont igen. Milyen volt a munka?

- Nagyon izgalmas próbafolyamat volt, és játszani is. Szerintem látszik, hogy olyan kapcsolat alakult ki közöttünk a munka folyamán, ami tovább dolgozik az előadások alatt, sőt, plusz tartalékokat ad erre az évadra is.

TRIO2

- A Pécsi Országos Színházi Találkozón három színészi díjat is nyert az előadás. Számítottatok ekkora sikerre?

- Talán mi lepődtünk meg a legjobban. Tavaly októberben volt a bemutató, utána havonta egyszer-kétszer játszottuk csak, a POSzT-on volt a tizedik előadás. Mégis sokat gazdagodott ez alatt az idő alatt. Valószínűleg a fesztiválra ért össze egészen. Nagy öröm volt számunkra. Szeretnénk minél tovább életben tartani ezt az előadást és keressük a helyét itt Budapesten is. Bízunk benne, hogy nem kerül le a székesfehérvári műsorról sem, hanem játsszuk tovább ebben az évadban.

Szerző: Rick Zsófia

süti beállítások módosítása