A Gyertyák csonkig égnek az Újszínházban

Október 5-én mutatta be az Újszínház Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek című regényéből készült előadást. A bemutató kapcsán Pozsgai Zsolt rendező és a színészek meséltek az Újszínház honlapján.

Pozsgai Zsolt:
A gyertyák csonkig égnek; ez a cím és ez a regény bejárta egész Európát, sőt eljutott a tengerentúlra is. Az utóbbi húsz év egyik legnagyobb magyar könyvsikeréről beszélünk. Márai Sándor a sikert meg is érdemelte, hiszen annyi szenvedés és hányattatás után végre - halála után igaz, jóval halála után - ismét felfedezték, felfedezzük. Világhírű regényének sikere egyszerűségében rejlik. Végtelenül egyszerű emberi történetekről beszél olyan eszközökkel, amelyek alkalmasak arra, hogy az emberek fantáziájukat szabadon engedve tovább töprengjenek ezeken a problémákon. A színpadi adaptáció is erre törekszik.

A regényből készült drámát, melynek ősbemutatója több, mint tíz évvel ezelőtt volt a pesti Magyar Színház színpadán - olyan fantasztikus színészekkel, mint Agárdi Gábor és Avar István - sikerrel játszották, sőt mozifilm is készült belőle. A regényből általam készített színpadi adaptáció aztán elkerült az országban több helyre sok nagyszerű színész tolmácsolásában, sőt ezt a darabot volt alkalmam Genfbe is elvinni, hogy aztán ott megrendezhessem neves francia színészekkel.

Az Újszínházban október 5-én mutatjuk be, nagyon készülünk az előadásra. Helyey Lászlónak ez a második nagy szerepe, amióta visszatért e teátrumba... Szabó Sipos Barnabás pedig egy felfedezés, bemutatkozik most a közönségnek igazi társulati tagként és remélem nagyon sok jó szerep vár még rá a közeljövőben.... Tordai Teri a kapocs kettejük között, a mindenkori halhatatlan Nő megtestesítője...
Aztán feltűnik az előadásban egy érdekes alak, aki a regényben csak említődik: Krisztina, akiért a két férfi az egész életét végig szenvedte. A közös nő, a közös szerelem, a közös vágyódás... A Vadász szerepében pedig Tóth Tamás lesz látható a színpadon...
Helyey László:
Megmondom őszintén örültem, mikor a Dörner megkeresett, hogy szeretné, ha részt vennék ebben az alakuló színházban. Örömmel jöttem természetesen, hiszen ismertem az ízlésüket mind a Dörner Gyurinak, mind a Pozsgai Zsoltnak és mindazoknak a színészeknek, kiket gyűjtögettek maguk köré a társulatba.

Nagyon hamar feloldódott bennem az a kis szorongás, ami volt bennem, hiszen rég voltam színpadon és új emberekkel kellett dolgoznom. Hamar lement ez a teher a vállamról és azt gondolom, a tavaszi Páskándi darab után ismét egy szép, minőségi előadást hoztunk létre.

Márai nyelve nagyon nehéz, irodalmi nyelv. Nem könnyű hús-vérré varázsolni, pedig én szeretem, ha szép és veretes szövegeket mondhatok el. Ez egy költői próza, tehát nagyon szép a nyelvezete-így az életben azonban ember nem beszél, vagy nagyon ritkán, ezt kell nekünk valóságos alakok szájába adni, elhitetni....

Hála Istennek olyan a darab, hogy nemcsak mi színészek fedezhetünk fel benne újabb problematikát, új izgalmakat a próbák folyamán, hanem Pozsgai Zsolt rendezőként is ezt teheti. Ő már korábban megrendezte ezt a darabot, mégis új szín, új felfedezni való jön elő a szövegből, hiszen nagyon sokrétű, nagyon mély a tartalma, annak ellenére, hogy látszólag egy egyszerű történetről van szó. Egyszerű szerelmi háromszögről és azon belül a különféle emberi kapcsolatokról, tragédiákról... Felfeslik a gyerekkortól kezdve sok minden. Izgalmas problematika, izgalmas darab. Ami a nehézsége, hogy nagy keletje van most Márainak fél évszázados elhallgatás után. Különösen ez a regénye és az ebből készült színdarab népszerű. Ez várhatóan kíváncsivá teszi az embereket, ezt tapasztalatból is tudom mondani, sokan várják...Ez különös felelősség, ennek a nagy elvárásnak meg kell felelni...
Ez szorongatja az embert. Maga a színház is, amely körül még mindig viharok dúlnak - mely remélem lecsitul -, de ezért is kell nagyon jó előadásokat létrehozni, mert nincs más válasz az ellenszenvre. Ennél jobb válasz nincs.

Tordai Teri:
Nekem a munka töltötte be az egész életemet. Az Újszínház, ahol én utoljára vagyok, ez is a munkával kapcsolatban jut eszembe. Nyilván a közönségnek egy kissé furcsa, hogy ilyen szokatlan jelmezben lát, de nekem nem az. Mikor az öltözőmben belepillantottam a tükörbe, Joli mami kacsintott vissza rám.

Joli mami édesanyám édesanyja volt, kivel együtt éltünk. Mikor a próbákra megyek, viszem Jolikát és egy szép piros almát is, mindezzel együtt a fiatalságot és szeretet érzését is magammal hurcolom. Addig, míg a színpadra nem lépek ez a lányomat jelenti, az unokáimat jelenti meg a családomat...

Ezt a piros almát markolom, mert akkor mosoly támad a lelkemben és belső mosoly lesz az arcomon. A szerep szerint - Ninit játszom - azt mondja nekem Henrik: -„ Mindig mosolyogtál és más észre sem vette... Benned mindig volt egy mosoly Nini!”

Ezt a mosolyt nemcsak itt szeretném megtartani, hanem a környezetemben is szeretném sugározni. Itt az Újszínházban azt szeretném, hogy az új tagokkal és az új emberekkel meg persze a régiekkel is mosolyogva tudjak beszélgetni, hiszen az a fontos, hogy van munkánk, dolgozhatunk. A vezetőváltás óta ez az első premierem és életemben először játszhatok Márait. Érdekes, egész életemben nagy könyvgyűjtő voltam, de Márait csak öt évvel ezelőtt kezdtem olvasni, most meg végre alkalmam nyílt játszani is. Márai világa csodálatos, de még az én korosztályomnak is egy letűnt világ hangulatát adja. Egy letűnt világ üzenetét, melyből azt vesszük ki, ami minket megérint. Én többek között azt, hogy akkor az emberek odafigyeltek egymásra. A nők-nők voltak. A Nini is.

Közel áll hozzám ez a szerep. Nekem egész életemben a férfi - férfi volt. Szeretek egy férfira hallgatni, sőt ha ennél a darabnál és a párhuzamnál maradunk: szeretek egy férfit szolgálni és ha szolgálom, akkor belelátok a lelkébe, elmondhatom neki azt: „-Soha nem jártál rosszul, ha hallgattál rám....”

Szabó Sipos Barnabás:
Az Újszínház nagyszínpadának deszkái a pályakezdés időszakát juttatják eszembe. Annak idején Arany János gyermekszínház volt, akkor kerültem ide, mikor elvégeztem a főiskolát. Édesanyám is itt dolgozott, a Székely Gábor vezette Új Színházban. Így ezt az épületet az utolsó csavarig ismerem, sőt a légköréből is megtapasztaltam sokat, ahogy az idők során különböző társulatok, emberek jöttek-mentek itt és együtt dolgoztak. Mondhatom hazajöttem.

Természetesen egészen más helyről, más szituációból jöttem most, mint annak idején. Most azt tapasztalom a munka során, átlépve ezt a küszöböt, hogy megbecsülik a munkámat. Megbecsülik az életemet. Figyelnek arra, hogy mint ember, mint művész milyen vagyok. Érzem, hogy tisztelettel néznek rám, tisztelettel beszélünk egymással és ezáltal én is megteszem azt a legtermészetesebb dolgot, hogy tisztelettel és megbecsüléssel vagyok mások iránt.

Csak így lehet dolgozni, csak így lehet létezni. Ettől az érzéstől jön belőlem is ki mindaz, amit hozzátehetek ahhoz a művészeti munkához, ami itt zajlik és a jövőben is remélem folytatódik. Így árad belőlem az öröm, a szeretet és minden olyan dolog, ami ehhez a munkához és egyáltalán az élethez kell.

Ez a szerep és maga a felkérés villámcsapásként hatott rám. Élt bennem egy kép, maga az eredeti regény, melyet Márai megírt és ennek kapcsán éltek bennem idős emberek kik a halálra készülnek... Hirtelen nem tudtam hová tenni az egészet. Hogyan kerülök én ötven évesen ebbe a darabba, ebbe a szituációba ?! Aztán egy pillanat alatt kiderült, hogy igenis ez így sokkal érdekesebb, sokkal nagyobb tétje van akkor, ha ezt fiatal emberek játszák. Mióta próbáljuk a darabot és kezd bennem a szerep megérni, rájövök valóban mennyire izgalmas az, mikor az embernek van még hátra az életből és akkor dönt úgy, hogy tovább már esetleg nem érdemes élni....

Tóth Tamás:
Nagyon megszerettem ezt a darabot. Eleinte féltem tőle, hogy ez egy szó-dráma lesz, és a közönség hogyan fogadja majd, talán ismerik a Magyar Színház előadását és azt a színpadi változatot is Pozsgai Zsolt csinálta és ugye bennünket is ő rendez... Aztán arról győződtem meg, hogy nem kell előítélettel állni hozzá. Mindig amikor egy érvényes előadást készítünk akkor látja meg az ember milyen lesz, hogyan hangzik. A kollégákon is azt látom, mindenki egy felé húzza szekeret, új és újabb dolgokkal lepjük meg egymást, a próbafolyamaton rögtön lehet látni, hogy egyfelé megy a dolog, vagy sok vargabetűn keresztül jutunk el a jó irányig. Úgy látom, mindenki a legjobb erőit mozgósítja, a legjobb színeket keresi meg hozzá.

Zsolton látjuk, jófelé megyünk –e és ő megerősít bennünket, ha jó színt hozunk és rögtön szól, ha magunkba fordulunk. Azt szeretné, hogy ez egy érvényes nagyszínházi előadás legyen, mintegy film. Remélem a nézők is megérzik, hogy itt egy új minőség születik, nem a rókáról húzunk le még egy bőrt. A vadászt játszom, rögtön az első felvonás elején van az egyik jelenetem és a másik felvonás elején is játszom, közben libériában tálalok és fülelek, miről beszélget a két régi barát... Ebben a műben humor is van és nem is kevés, meglepő dolgok lesznek, remélem erre a közönség is érzékeny lesz.
Bálizs Anett:
Nagyon örültem a felkérésnek, megtisztelő ilyen kiváló színészekkel együtt játszani. Pozsgai Zsolttal áprilisban találkoztunk, talán volt egy elképzelése Krisztináról és én ennek szerencsére megfeleltem. Fontos ez nekem, mivel a filmezés mellett most másik oldalamat is megmutathatom. A próbák során kezdtem egyre inkább azonosulni Krisztinával, hiszen az elején egy kissé fiatalnak éreztem magam a karakterhez. Nem akartam például elhinni, hogy jó is lehet egy ősz paróka egy fiatal lány arcához, de ahogy felvettem rájöttem, hogy ez abszolút nem zavaró és szerintem kifelé sem fog ez feltűnni a közönségnek.

Olvastam korábban Márait, ezt a regényét is ismertem. Sokszor elpityeredtem rajta, de lehet, hogy csak túl érzékeny vagyok.… Néztem a próbák során a második felvonást, amiben már nem szerepelek és többször elszorult a torkom, megkönnyeztem. Bízom benne, hogy egy szép előadást hoztunk létre és elnyeri a közönség tetszését is...

Forrás és fotók: ujszinhaz.hu