Doktor Herz - 25 év után Kecskeméten debütál

Elkezdődtek a Doctor Herz próbái a Katona József Színházban. A musicalben olyan vendégművészeket láthatnak a színpadon, mint Sáfár Mónika, Egyházi Géza, Dunai Tamás, és Ganxsta Zolee is szerepet vállalt az új kecskeméti musicalben.

A Doktor Herzet 25 éve mutatta be a Madách Színház és bár nagy sikere volt, azóta soha sehol nem tűzték műsorra Tolcsvay, Müller és Bródy zenés darabját. A Kecskeméti Katona József Színházban azonban idén Szerdnyei Béla visz színre a művet, aki az ősbemutatón Olivert alakította. 

A darab egy csillagvizsgálóban játszódik. Itt él Doctor Herz, az elismert tudós, aki régóta kísérletezik az álmokkal, a valósággal és a gondolatok határainak kiszélesítésével. Mindössze harmincéves, és már mindent elért, amit a szakmájában lehetséges. Mindezek ellenére egy padlásszoba az otthona, és nem adja a tudását a hatalomnak. A nagy kérdés, hogy hogyan tud ellenállni a doktoru a nyomásnak, és meddig? A hadsereg ugyanis szeretné megkaparintani új találmányát, és ezért semmitől sem riad vissza. Először csak kérik, aztán már fenyegetik, végül megpróbálják megsemmisíteni. Hiszen a tudás is hatalom, jóra és rosszra egyaránt használható. Herznek nemcsak saját magát kell megvédenie, hanem szeretteit is. 

dr_herz Az, aki fogékony az ezotériára, nyitott a transzcendenssel, a szellemvilággal kapcsolatos dolgok iránt, biztosan örömmel fogadja ezt a darabot – emelte ki az első olvasópróbán Szerednyey Béla. – Úgy látom, hogy napjainkban a nézők rettenetesen ki vannak éhezve a szeretetre. Ebben a darabban a főhős neve nem véletlenül Herz. Ha a színpadon megtörténik a varázslat, a teljes nézőtér megemelkedik. Ehhez nem nagy csinnadratta kell, hanem a szeretet által táplált emberi érzések. Müller Péter egy nagyon jó drámaíró. Az általa megalkotott szerepek hatására mindenkiből a saját emlékei törnek elő – tette hozzá a rendező.

Sáfár Mónika már tavaly is játszott Kecskeméten, ahová szívesen tért vissza, nem mellékesen ő is a madáchos Doktor Herz szerplőgárdájához tartozik."Nagyon várom ennek a darabnak a bemutatóját, mert amikor a Madách Színházban debütáltam, ugyancsak egy Tolcsvay László - Müller Péter előadásban, a Mária evangéliumában játszottam a címszerepet. A Madáchban azelőtt futott a Doctor Herz, és hatalmas siker volt, háromszázas szériákat élt meg, sőt külföldön is sikerrel mutatták be. Úgyhogy már nagyon várjuk a kecskeméti premiert!" - mondnta a színésznő.
Egyházi Géza pedig úgy nyilatkozott: "Nagyon megtisztelő, hogy erre a darabra is felkértek, mert úgy gondolom, a musicalben lévő kisebb szerepeket a társulat tagjai között is bőven ki lehetett volna osztani. Egyébként az egyik főszereplő fiatalkori szerelmét játszom majd."

A darab címszerepét, Doctor Herzet Szemenyei János alakítja. Az előadásban színpadra lép Csombor Teréz, Sirkó László, Dunai Tamás, Hajdú Melinda, Simon Boglárka, Pál Attila, Farkas Ádám, Ganxsta Zolee, Fazakas Géza, Egyházi Géza, Kiss Zoltán, Ferencz Bálint, Sáfár Mónika, Fejes Szandra, Szokolai Péter, Aradi Imre, Kiss Eszter, Török Tünde, Sirkó Anna, Varga Zsanna, Olasz Csaba, Czeglédi Ákos és Puskás Gyula.
A bemutató november 16-án, 19 órakor lesz Kecskeméten, a Katona József Színházban.

Forrás: kecskemetikatona.hu, kecskemet.hu

süti beállítások módosítása