Baden-Badenben az Operettszínház Csárdáskirálynője

Világsztárok mellett, egyetlen zenés teátrumként kapott meghívást a baden-badeni Festspielhaus őszi programjába a Budapesti Operettszínház, melynek társulata három estén át szerepel a baden-württembergi fürdővárosban Kálmán Imre A Csárdáskirálynő című művével.

A Budapesti Operettszínház előadása, KERO® rendezésében a 2002-es budapesti premier és a 2008-as felújítás között végigjárta az egész világot. Állva tapsolt a produkciónak Tokió, Róma, München, Amszterdam közönsége, Salzburgban, Bukarestben és Prágában pedig koprodukcióban, helyi művészekkel hódította meg a nézőket. Baden-Badenben 2005-ben láthatta a közönség utoljára ezt az előadás, amiből a Südwestrundfunk (SWR) Televízió felvételt készített, azóta Németország-szerte játsszák a csatornák.

Most ismét Baden-Badenben, a világszerte kiváló orvosairól, ragyogó ünnepeiről és eleganciájáról ismert fürdővárosban látható a Budapesti Operettszínház előadása. KERO® rendezésében, három alkalommal, november 9-én, 10-én és 11-én jázsszák Kálmán Imre legnépszerűbb operettje a Festspielhausban, 2500 néző előtt

csrdskirlyn_baden2

A baden-nadeni kulturális intézmény hivatalos őszi programjában igazi világsztárok kaptak meghívást, így az Operettszínház társulata Jessye Norman, a John Neumeier vezette Hamburg Balett után, a zongorista Murray Perahia, az operaénekes Joyce DiDonato, Edita Gruberova és Cecilia Bartoli koncertje előtt lép fel itt. Érdekesség egyébként, hogy meghívást a Festspielhausba Magyarországról csak a Budapesti Fesztiválzenekar és a Budapesti Operettszínház kap rendszeresen.

csrdskirlyn_baden

A Csárdáskirálynő németországi előadásában a címszerepet, Szilviát Fischl Mónika és Lukács Anita, Edvint Vadász Dániel és Vadász Zsolt, Bónit Peller Károly, Stázit Szendy Szilvi, Feri bácsit Földes Tamás, Miska és Alfonz szerepét Faragó András, Leopold Máriát Marik Péter, Anhiltét Kállay Bori, Schulteis Arnoldot Bálint Ádám, Rohnsdorf ezredest pedig Dézsy Szabó Gábor alakítja. Közreműködik a Budapesti Operettszínház Ének- és Balettkara, valamint Zenekara, Makláry László vezényletével.

 A Budapesti Operettszínház társulata a baden-badeni vendégszereplés után Bukarestben lép fel, a helyi zenés színházi találkozón, majd november 29-étől Bécsben játsszák A Szépség és a Szörnyeteget, ami egyébként januárban ugyancsak látható lesz a Festspielhausban.

süti beállítások módosítása