Generációs élményünk A tanú - Interjú Balikó Tamással

"Nem A tanú ürügyén szeretnék egy parafrázist csinálni, és nem is egy színházi múzeumot szeretnék létrehozni filmnek, hanem egy önálló színielőadást" - mondja Balikó Tamás új bemutatója kapcsán.

Ez a darab 1949-ben játszódik a sztálinista diktatúra kiépülése idején. Őriz-e személyes, családi emlékeket erről a korszakról? Esetleg volt-e a családnak valami konfliktusa a rendszerrel ebben az időben, illetve az 50-es években?

Én 1958-ban születtem, így saját emlékeim nem lehetnek a korszakból. A családomnak annyi konfliktusa volt a rendszerrel, amennyi a legtöbb családnak, hiszen az a rendszer az atrocitásokra, a megfélemlítésre épült. A nagybátyám vezérkari tiszt volt a háború idején, így menekülnie kellett az országból, de a gyermekei, az unokatestvéreim a szüleimnél maradtak. Ők nálunk nevelkedtek 1956-ig, gyakorlatilag testvérként. Egyszer vacsora közben édesapám közölte a testvéreimmel, hogy a két fiú nem édestestvérük, és az igazi szüleik Ausztráliában élnek. 1956-ban amint lehetett, el is mentek a szüleik után. Azt, hogy ők tulajdonképpen csak unokatestvérek, valahol titkolni is kellett, nehogy a reakciósként és háborús bűnösként számon tartott apjuk miatt atrocitások érjék a családot. Édesapám amúgy is gyanús elemnek számított, hiszen korábban evangélikus tábori lelkész volt. A családom története azonban nem a kirívó igazságtalanságok miatt érdekes, hanem amiatt, hogy mennyire jellemző a korszakra. Nekem személy szerint az első emlékeim a hatvanas évekből származnak, ezért ezt a korszakot inkább csak elbeszélésekből, történelmi, irodalmi és filmes élmények alapján ismerem.

baliko_400Balikó Tamás

Milyen személyes emlékeket őriz Bacsó Péterről? Volt alkalma esetleg együtt dolgozni vele?

Többször találkoztunk és dolgoztunk is együtt. Főleg kisebb szerepeket játszottam különböző filmjeiben, ezen kívül volt egy tervünk vele és Makk Károllyal egy darab színreviteléről Pécsen, de ez nem valósult meg. Azt nem mondhatom, hogy személyes jó barátok voltunk, de figyelte a pályámat és tudott rólam, én pedig természetesen nagy tisztelője voltam. Noha más generációhoz tartoztunk, nagyon kedveltük egymást és nagyon meg vagyok illetődve attól, hogy az ő filmes hagyatékának egy ilyen jelentős része most az én kezembe került. Ebben nagy segítség volt, hogy az özvegye nagyon sok mindenben támogatott engem és Hamvai Kornélt is abban, hogy a maximumot hozhassuk ki a film színpadi változatából.

kovacs_vandaKovács Vanda

Hogy határozná meg a helyét hazai filmművészetben?

Nem érzem magamat szakmailag hivatottnak Bacsó Péter filmes megítélésére, de olyan óriások voltak az ő kortársai – a teljesség igénye nélkül -, mint Jancsó, Fábry vagy Makk Károly. A közelmúltban tömegével voltak európai színvonalú személyiségek a magyar filmművészetben és biztos vagyok benne, hogy Bacsó Péter közéjük tartozott.

Tízévnyi tiltás után 1979-ben mutatták be a filmet. Ekkor Ön a Színművészeti Főiskola színész szakos hallgatója volt. Mikor látta először a filmet és mi volt a benyomása róla?

Nálunk vetítették először a Szentkirályi utcai filmklubban. A Színház- és Filmművészeti Főiskolának három épületbázisa volt: a Rákóczi úti épület, a Vas utcai kollégium a menzával és a Szentkirályi utcában volt a filmes szak székháza, aminek a legtetején működött egy zártkörű klub, ahol minden szombat este volt valamilyen rendezvény, alkalmanként más-más tematikával. Itt mutatta be annak idején például Jordán Tamás a József Attila estjét, de filmklubként is működött, ahol a filmes oktatás jogán sok olyan filmeket is lejátszottak, amit máshol nem lehetett. Itt láttuk a Szarvasvadász és az Apokalipszis most mellett A tanút is, még a rehabilitált bemutató előtt. A kollektív generációs élményünk elsősorban a film humorához, szarkazmusához kapcsolódott. Az abszurditását, a metaforikus beszédét és mindenekelőtt a burkolt iróniáját és az azóta szállóigévé lett mondatokat értékeltük elsősorban, nem pedig a politikai tartalmát. Akkoriban, huszonévesként valami őrületes szabadságérzetünk volt, nagyon domináns jövőkép élt bennünk, és nem éreztük, hogy bármi baj lenne abban az értelemben, hogy nem érhetnénk el a céljainkat. Pont az az időszak volt, amikor az '56-os események és megtorlások – bár nem felejtődtek el- már régen nem voltak benne a levegőben, a rendszerváltozás előszele pedig még az előszele sem volt érezhető. Egyfajta kényelmes langyos víz volt ez az időszak, és mi szabadon lubickoltunk benne, ezért elsősorban a humorát élveztük.

pilinyi_csanyi

Pilinyi Márta jelmeztervező, Szombathy Gyula és Csányi Sándor

Korábban készített már filmből színpadi adaptációt?

Több színpadi filmadaptációt csináltam már, például az Ötödik pecsétet, hogy csak a közelmúltból említsek egyet, de nemrég rendeztem a Hippolit, a lakájt is. Színpadon is bemutatni egy filmet, vagy filmen egy színdarabot egyébként bevett szokás, főleg az angolszász kultúrában. Ennek megvan a megszokott forgatókönyve: először készül egy regény, majd egy színdarab végül egy film, vagy fordítva. Itt van példának a Száll a kakukk fészkére: először megszületik Ken Keysey könyve, amiből Dale Wassermann készít egy színdarabot, majd ebből születik egy film Jack Nicholsonnal. Nem azért, mert több bőrt akarnak ugyanarról a témáról lehúzni, hanem mert vannak olyan kiemelkedő alkotások, amik különböző műfajokban is kiválóan működnek.

kovacs_muller_szombathyKovács Vanda, Müller Júlia és Szombathy Gyula

A tanú talán a legismertebb huszadik századi magyar film. Milyen kihívásokat rejt egy ilyen jelentős filmből készült darabot színpadra állítani?

A film eszközei, kommunikációs lehetőségei és a színházé egészen mások. A filmben a vágással, a közelikkel, az operatőri munkával nagyon tágak az alkotás lehetőségei és a forgatókönyv, mint irodalmi alap, csak egy tétel a sok közül. Bizonyos szempontból a színház esetében szűkebbek a lehetőségek, de az élő játékkal egészen más hangulatot kapunk. A színházi alkotófolyamatban persze magasabbra értékelődik az irodalmi alap, ezért kimondottan fontosnak tartom, hogy régi barátom és alkotótársam, Hamvai Kornél elvállalta a felkérést és egy szuverén, önálló darabot sikerült létrehoznia. Nem a filmet akarjuk reprodukálni, de mindenképpen erénynek tartom, hogy az elkészült darab erős rokonságot mutat filmmel. Nem A tanú ürügyén szeretnék egy parafrázist csinálni, és nem is egy színházi múzeumot szeretnék létrehozni filmnek, hanem egy önálló színielőadást. Ettől függetlenül azt szeretném, hogy aki ismeri és szereti a filmet, annak se kelljen csalódnia az előadásban.


Fotók: Kállai-Tóth Anett

www.thalia.hu

süti beállítások módosítása