Operabeavató előadássorozat kezdődött Veszprémben

Operabeavató előadássorozatot indított Veszprémi Petőfi Színház ingyenesen a város középiskolásainak a tanórák keretében. A 22 előadásból és hat részből álló programot Oberfrank Péter Liszt Ferenc-díjas karmester, zongoraművész vezeti. Az első órának a Közgazdasági Szakközépiskola adott otthont.

A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. támogatásával megvalósuló sorozat keretében hét veszprémi középiskola (Közgazdasági SZKI, Medgyaszay István SZIGK, Lovassy László Gimnázium, Padányi Bíró Márton Római Katolikus Gyakorlóiskola, Táncsics Mihály SZKI, Vetési Albert Gimnázium, Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola) vesz részt a programban. Fő cél, hogy a fiatalok megismerkedjenek az operairodalommal, a kiemelkedő zeneszerzőkkel, műveikkel és megszeressék a műfajt.
- Fontos az, hogy az opera műfaj meghonosodjon a színházban és a városban. Ennek az első lépése volt nálunk a Pomádé király új ruhája című gyermekopera nagy sikerű bemutatója tavaly februárban és mellette a Veszprémi Operabarátok Körének a megalakulása. Most ezzel a kezdeményezésünkkel a fiatalokhoz szeretnénk közelebb hozni a műfajt, ismerjék és szeressék meg az operát. Nagyon örülünk, hogy ehhez a kultúra iránt elkötelezett támogató bizalmát sikerült elnyernünk, így nekik köszönhetően minden iskola ingyen kaphatja meg az előadássorozatot - többek között erről beszélt Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója az első bemutató óra előtt tartott sajtótájékoztatón.

operabeavato_veszpremFotó: Kovács Noémi

Oberfrank Péter, a program vezetője elmondta: az Operabeavató előadássorozat hat részből áll, ennek keretében operatörténeti áttekintést nyújtanak a diákoknak a barokk kortól napjainkig. Szó lesz majd Mozart és Verdi híres operáiról, Erkel Ferencről és a Bánk Bánról, a századforduló jelentős magyar operáiról, így Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára és Kodály Zoltán: Háry János című műveiről, de beszél majd a szöveg és dallam kapcsolatáról. A 45 és 60 perc közötti órákon operaénekesek közreműködésével igyekeznek a fiatalok érdeklődését, figyelmét felkelteni a műfaj iránt.
A Közgazdasági Szakközépiskolában a Magyar Állami Operaház magánénekesei közül Puja Andrea, Gábor Géza és Rezsnyák Róbert vett részt az előadáson, a későbbiekben, szintén az operaházi csapatból, Káldi Kiss András és Sáfár Orsolya is csatlakozik a programhoz, csakúgy mint Szélpál Szilveszter, a Szegedi Nemzeti Színház vendégművésze.

süti beállítások módosítása