A főjegyző a Bátyai-ügyről: törvénytelen az előterjesztés

Törvénytelen Kohári Nándor fideszes képviselő Bátyai Edina ügyvezető menesztésére és Kelemen Csaba kinevezésére vonatkozó közgyűlési előterjesztése – mondta a Délmagyarnak Mózes Ervin.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a közgyűlés kulturális bizottságának jobboldali többsége felállítaná székéből Bátyai Edinát, a szabadtéri igazgatóját, és helyére Kelemen Csaba színészt, az egri Agria Nyári Játékok jelenlegi igazgatóját nevezné ki. Az ügyben szombaton dönt a közgyűlés. Szeged címzetes főjegyzője hangsúlyozta: Kohári Nándor kizárólag a munka törvénykönyvére és a gazdasági társaságokról szóló törvényekre alapozott előterjesztésében, de nem vette figyelembe azt a speciális ágazati szabályt, amely az előadó-művészeti szervezetekről szól. Ez rendelkezik arról, hogy a vezetői feladatok ellátásánál kötelező pályázatot kiírni. Ezzel nem számolt az előterjesztő, így a kinevezési aktus törvénytelen.

batyai

Közönségtalálkozó, demonstráció

Szörényi Levente és Bródy János, az István, a király két szerzője, valamint Alföldi Róbert, a 2013- as produkció rendezője lesz a ma 18 órakor kezdődő közönségtalálkozó vendége a REÖK-ben. 17 órától egészen a háttérbeszélgetés végéig 20 százalék kedvezménnyel árusítják a rockoperára szóló jövő nyári belépőket. A művészek dedikálják is az elhozott relikviákat. 18 órától „a szabadtéri igazgatója körül kialakult méltatlan helyzet" miatt a Milla Szeged demonstrációt szervez a REÖK elé. A támogatókat arra kérik: vigyenek magukkal egy mécsest, amelyet elhelyezhetnek a helyszínen. Beszédeket nem tartanak.

Forrás: Színház.hu, Délmagyar

süti beállítások módosítása