Színjáték életre-halálra - La Mancha Zalaegerszegen

December 14-én mutatja be a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház a La Mancha lovagja című zenés színművet.

Pinczés István rendező a darabról:

A 30 évvel ezelőtti világjobbító szándékú egerszegi színházalapítók küzdését és bízva bízását idézi meg Dale Wasserman zenés drámájának emblematikus főhőse: jobb sors utáni vágyunknak, teremtő képzeletünk szárnyalásának a csillagos ég sem szabhat határt.              

A musical főhősét, a négyszáz évvel ezelőtt élt Miguel de Cervantes írót nagyon elszomorítja, hogy a világ nem úgy működik, ahogyan kellene. Regényt ír a társadalmi visszásságokról, melyben a főhős, Alonso Quijana kóbor lovag módjára útra kel, hogy igazságot tegyen.

donquijote

A Hatalom négy évszázaddal ezelőtt sem tűrte a bírálatot, ezért az inkvizíció börtönébe vettette az írót – korunk művészének alteregóját. Cervantes a rabok szórakoztatására felölti a Búsképű Lovag maszkját-jelmezét, hogy rögtönzött színielőadásban újrajátsszák a szélmalomharcos Don Quijote lovag szörnyűséges kalandjait és gyönyörűséges halálát. Cervantes – mielőtt az inkvizíció bírósága elé viszik, hogy felbújtó eszméiért feleljen – ebben a „próbaperben” szeretné meggyőzni rabtársait arról, hogy „az életet nem olyannak kell elfogadni amilyen, hanem amilyen lehetne”.

A Don Quijote bőrébe bújt Cervantes „hivatásos álmodozóként” dalban fogalmazza meg a mindenkori művész „itt” (Magyarországon) is és „most” (2012-ben) is érvényes hitvallását: a legreménytelenebbnek tűnő egzisztenciális-emberi-társadalmi helyzetben is küzdeni egy szebb, jobb, élhetőbb világért, mert az emberi létnek értelmet „e küzdés maga” ad.

lamancha_-_hevesi

Dale Wasserman - Mitch Leigh - Joe Darion: LA MANCHA LOVAGJA

zenés színmű

Szövegkönyv: Dale Wasserman

Zene: Mitch Leigh

Dalszövegek: Joe Darion

Fordította: Blum Tamás

Cervantes / Don Quijote - Szakály Aurél

Szolga / Sancho Panza - Hertelendy Attila

Aldonza / Dulcinea  - Misurák Tünde / Magyar Cecília

Herceg / Dr. Carrasco és Tükörlovag - Kanda Pál

Kormányzó / Fogadós - Bálint Péter

Gyilkos / Borbély - Bellus Attila

Az inkvizíció századosa - György János 

Pap /Atya - Gulyás Hermann Sándor 

Tolvaj / Pedro, az öszvérhajcsárok vezére - Andics Tibor

Gitáros / Anselmo, öszvérhajcsár - Kató Balázs

Foglyok, örömlányok :

Lőrincz Nikol, Foki Veronika, Mester Edit, Zsíros Viktor, Farkas Gergő

Gál Szabolcs, Tornyos Ervin, Mrakovics Norbert, Katona Kornél

Fermina - Lupaneszku Vivien  Marcellina - Magyar Cecília

Marianna - Kováts Dóra  Susanna - Pete Zsuzsanna

Az inkvizíció katonái: Horváth Tamás, Horváth Zoltán

Díszlet: Takács Lilla  Jelmez: Húros Annamária

Koreográfus: Stefán Gábor  Zenei vezető: Máriás Zsolt

Korrepetitor: Kovács Kata  Súgó: Jurina Beáta

Ügyelő: Horváth Zoltán  Világítás: Gibárti Tibor

Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi   Rendező: Pinczés István

Bemutató: 2012. december 14. 19 óra  Hevesi Sándor Színház, Nagyszínpad

süti beállítások módosítása