Képzelt riport 40 - Évfordulót ünnepelnek a Színészmúzeumban

A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című előadás bemutatásának 40. évfordulóját ünneplik január 12-én délután a Bajor Gizi Színészmúzeumban.

„Vettem azt a bátorságot, hogy Déry Tibornak feltettem a kérdést, igazam van-e. Köztünk 50 év korkülönbség volt. Kérdeztem, arról szól-e, hogy az ember elmehet a világ végére, de nem menekülhet a sorsa elől. Azt mondja: pontos. Nagyon keveset beszélt.” (Presser Gábor)

 

almasi

 

A születésnapi beszélgetésre szombaton 15 órakor várják a közönséget a Bajor Gizi Színészmúzeumban - olvasható az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet honlapján.
Mint írják, 1961. január 12-én mutatta be a Petőfi Színház az első magyar musicalt, Hubay Miklós-Vas István-Ránki György Egy szerelem három éjszakája című művét, 2011 óta ezen a napon a Bajor Gizi Színészmúzeumban a magyar musicalt ünnepelik. Ez alkalomból emlékeznek a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című előadásra, a 40 éve bemutatott musicallegendára.

 

kepzelt

 

Az eseményen meghívott vendégeikkel, az egykori ősbemutató közreműködőivel Egri Mártával, Szegedi Erikával, Andai Györgyivel, Radnóti Zsuzsával és Tahi Tóth Lászlóval találkozhatnak az érdeklődők. A beszélgetést színházielőadás-részletek vetítése színesíti. A program múzeumi belépővel látogatható.
A budapesti Vígszínház 1973. március 2-án mutatta be a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt. Déry Tibor azonos című kisregényét Pós Sándor alkalmazta színpadra, zenéjét Presser Gábor, dalszövegeit Adamis Anna szerezte. Ez volt a rockzenészként népszerű Presser Gábor első színházi munkája, a darab pedig utat nyitott a popzenének a magyar színházi és irodalmi életbe. A cselekmény egy amerikai rockfesztiválon bontakozik ki, középpontjában pedig egy magyar emigráns házaspár áll.

 

szegedi

 

A darab Marton László rendezte vígszínházi bemutatója után kritikai és kasszasiker lett hazai és - a vendégjátékoknak köszönhetően - európai szinten. A premier óta számos magyarországi és európai színpadon bemutatták. A musical 13 dalának zöme örökzöld sláger lett idehaza.
Az évforduló alkalmából a Vígszínházban tavasszal újra felcsendülnek Presser Gábor és Adamis Anna dalai, de a Riport a Popfesztiválról új színpadi mű, új történet, amely az egykori előadás születésének hátterét mutatja be, színházról és szerelemről szól Török Ferenc rendezésében. A darabot 2013 áprilisában láthatja a közönség.

 

süti beállítások módosítása