Megnyithat a világ legdrágább színháza

Májusban megnyílhat az új szentpétervári Mariinszkij Színház, amely közel 145 milliárd forintnyi rubeljébe került az orosz adófizetőknek. Cserébe Szentpétervár világszínvonalú rendezvényhelyszínnel gazdagodhat - írta a hg.hu.

A 2013. május 2-4-re tervezett megnyitó tízéves folyamatot zár le. Az új Mariinszkij Színház tervezését ugyanis még 2003-ban kezdte a francia Dominique Perrault, egy nemzetközi pályázat nyerteseként, két évvel később azonban Perrault tervezőirodáját leváltották.

mariinszkij

Avantgárd külsejű épülete helyett végül egy jóval tradicionálisabb tömb valósulhat meg a kanadai Diamond + Schmitt építésziroda tervei alapján, amely zártkörű, meghívásos pályázaton nyerte el az újabb megbízást. Az építési költségek megduplázódtak a tervezettekhez képest, még úgy is, hogy a kezdet kezdetén megvásárolt színpadi berendezések évekig raktárban porosodtak. A régi Mariinszkij háta mögött, a Krjukov-csatorna partján álló új színházat gyaloghíd kapcsolja elődjéhez. A kő- és üvegburkolatú épület felhasználja a korábban a telken álló raktár homlokzatának egy szekcióját, a tetőszinten pedig nyilvános kilátóteraszt tesz elérhetővé.

mariinszkij2Fotók forrása: hg.hu

Az átadás időpontja azért is fontos, mert idén 25. évfordulóját ünnepli a Mariinszkij igazgatói székében Valerij Gergijev, aki a Szovjetunió végnapjaiban, a Kirov néven átvett intézményt 21. századi előadóművészeti központtá fejlesztette.

Forrás: hg.hu

süti beállítások módosítása