Gothár Péter: "A szenvedélyhez jó színház kell"

Gothár Péterrel készített interjút a KultOn online magazin következő bemutatója, a Vaknyugat kapcsán. Szemléztük.

A KultOn cikkéből:

"Van egy Kultúrbrigád nevű társulás, ez egy színházi csoport, és az első bemutatójuk Martin McDonagh Vaknyugat című darabja, ezt próbáljuk éppen. Az Átrium mozi fogadott be minket, ott lehet látni december 30-tól ezt az előadást, nézzétek meg ezt is mindenképpen! Ez egy új színházi kezdeményezés a mostani nyomor közepén" - kezdte Gothár Péter.

A felvetésre, miszerint a budapesti színházak rendszeres látogatói között egyre kevesebb a fiatal, Gothár Péter elmondta, szerinte az egyik alapvető gond az, hogy megváltozott az a háttértechnika, ami mindenki számára elérhető otthon. "Ez az egész digitális kultúra – vagy kulturálatlanság – nagyon sok időt vesz el. Egy Youtube-hoz képest, a színház nagyon korszerűtlen műfaj; egy statikus tér, ahol pici emberek kiabálnak. Az okot, hogy kevesebben járnak színházba, inkább a kulturálatlanságban látom, nincs felébresztve az igény sem a klasszikus irodalom, sem a klasszikus művészetek iránt, Ez a műveletlenség pedig már gimnáziumban elkezdődik. Aki csak egyszer megy el színházba, és pechére valami rosszat lát, az nem fog odaszokni, épp ezért egy jó színház kell ahhoz, hogy a színházba járás szenvedéllyé tudjon válni. Ahogy mondani szoktuk: ki kell nevelnünk a közönségünket, vagyis egy belső igényt kell létrehozni az emberben" - fogalmazott a rendező.

gothar_peterFotó: Gothár Márton

"Sok múlik azon a bevezető személyen, aki megismerteti ezt a világot, ezért szerintem ez alapvetően magyartanár kérdése. Meg persze család kérdése is, sokat számít, ha a családi programoknak része a színházban töltött idő. A fiatalabb, önszerveződő, akár iskolai társulatoknak is nagy szerepük van ebben, itt nem is az számít, hogy olyan jó legyen, hanem hogy legyen. Ez egy láncreakciót indíthat be, és ha valaki ebbe fiatalon bekapcsolódik, azt utána nehéz lebeszélni róla. Mindig az a legérdekesebb, amit a fiatalok csinálnak, ezért olyan nagy baj, hogy a kis társulatok és a struktúrán kívüli színházak politikai okokból és anyagi szinten marginalizálódtak" - tette hozzá Gothár Péter.

A rendező darabot is ajánlott az olvasóknak: "A Mi osztályunk című darabot ajánlom, amit a Katona Kamrájában nézhetnek meg, az utolsó nagy világégés okairól szól, ezek a fontos kérdések pedig már sok éve nincsenek a helyükre rakva Magyarországon, azon kívül pedig remek az előadás is."

A teljes interjú itt olvasható.

süti beállítások módosítása