Alföldi Róbert: 'Mindenki Barabást kiált'

“A magyar színház sokkal nagyobbat vesztett, mint én” - mondta a Népszabadságnak adott interjújában Alföldi Róbert, aki szerint politikai döntés volt, hogy nem ő, hanem Vidnyánszky Attila vezetheti a következő öt évben a Nemzeti Színházat.

“Egyszerűbb és egyenesebb pályázat nélkül vezetőket választani a kulturális intézmények élére, ha ez a kinevező felelősségvállalásával is jár” - fogalmazott L. Simon László bejelentése kapcsán Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház távozó igazgatója a Népszabadságnak adott interjújában. A kulturális államtitkár a közelmúltban azt mondta, hogy a kulturális intézményvezetői posztok megpályáztatása helyett célszerű lenne, ha a fenntartó egyedül döntene és nevezné ki a vezetőket. "De félek, ez arról szól inkább, hogy még könnyebben lehessen saját embereket helyzetbe hozni" - tette hozzá Alföldi.

alfoldi

Alföldi Róbert szerint már régóta nem volt titok, hogy nem fogják meghosszabbítani igazgatói megbízását, mert amikor Balog Zoltán kinevezték miniszternek, az volt az egyik első mondata, hogy nem elég nemzeti a Nemzeti Színház. "Ebből sejteni lehetett, hogy ideológiai problémájuk van az intézménnyel" - mondta Alföldi, aki szerint probléma lehetett az, hogy nem ez a kormány nevezte ki, aztán "idegesítő lehetett, hogy nem romantizálunk", és idegesítő lehetett az ő személye is, és az is, hogy a határok tágításával próbálkozott.

"Mindenki Barabást kiált, mégis Jézus lesz belőle. Mielőtt félreértenék: nem hasonlítom magam Jézushoz, csak ez a példa jutott eszembe. Különkülön mindenki szereti az előadásainkat, együtt nem. Se művészi, se gazdasági ellenérvet nem hallottam. Egyoldalú ideológiával alátámasztott kultúrát valóban nem képvisel. De hát ennyire nem élünk az ötvenes években. Abszurdnak tartanám" - mondta Alföldi Róbert, aki szerint Vidnyánszky Attila kinevezésével szemben az ő kinevezése nem politikai okokból történt, "ott finoman szólva is szélesebb spektrumú bizottságot hívtak össze, mint most".

Az interjúban arról is szót ejtett, hogy még nem tudja, hol folytatja a pályafutását, ő is hallotta azt a pletykát, hogy esetleg megkapja az Újszínházat, de szerinte ez "kizárt ebben a társadalmi közegben".

Forrás: Népszabadság

süti beállítások módosítása