Négyen indulnak a Szegedi Szabadtériért

 Négyen indulnak a Szegedi Szabadtéri Játékok megüresedett igazgatói posztjáért - értesült a Szegedma.hu.

Muhari Éva, az önkormányzat személyzeti osztályának vezetője arról tájékoztatta csütörtök délután portálunkat, hogy a január 21-i határidő után három nappal összesen négy pályázat érkezett be.

szeged

 

A pályázók nevét a hivatal nem adhatta ki, de a lap információi szerint pályázott Herczeg Tamás kulturális menedzser, a REÖK korábbi vezetője, aki Harangozó Gyula Kossuth-díjas táncművész-koreográfussal dolgozna közösen, Kelemen Csaba színművész, az Agria Játékok Kft. ügyvezető igazgatója, Sasvári Sándor színművésszel közösen. Koltay Gábor filmrendező, a Budapesti Művészeti Hetek és Szabadtéri Színpadok egykori igazgatója, és Orbán Zoltán szegedi születésű jogász, újságíró, a Pest megyei Rádió 17 főszerkesztő-műsorvezetője. A fesztivál leváltott igazgatója, Bátyai Edina több fórumon és újságcikkben leszögezte, hogy indulni kíván a posztért, de mégsincs a pályázók között a szegedma.hu tudomása szerint. A nap folyamán telefonon keresték az egykori igazgatót, hogy szándékai felől érdeklődjene, de nem sikerült elérniük.

süti beállítások módosítása