'Nemzetközi, nemzeti, magyar' - Vidnyánszky beszélget

A színházról lesz szó február 14-én a Püski Kiadó 'Nemzetközi, nemzeti, magyar' című - havonta megrendezett - beszélgetéssorozatán. 

Az eseményen első állomásán részt vesz Ablonczy László, a Nemzeti Színház egykori igazgatója, Császár Angela színésznő és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház leendő igazgatója.

Püski István, a kiadó egyik vezetője az MTI-nek elmondta: azt szeretné, ha a minden hónap második csütörtökén tartandó esteken a résztvevők megfogalmaznák, szerintük mi a nemzetközi, a nemzeti és a magyar kultúra. Véleménye szerint ha nem tudjuk meghatározni, mi a nemzeti kultúránk, akkor igazán európaiak sem lehetünk. 

nemzeti szinhaz 1837

A Nemzeti Színház 1837-ben (forrás: mek.oszk.hu)

 "Egy nemzet tudata ebből fakad, ebből kiindulva, ebből merítve tudunk reagálni más kultúrákra" - hangsúlyozta Püski István

Márciusban a film, áprilisban a média, májusban pedig a nem értelmiségi kultúra lesz a témája a beszélgetéssorozatnak, melynek helyszíne a Testnevelési Egyetem aulája (1123 Budapest, Alkotás u. 44).

A február 14-ei beszélgetés 18 órakor kezdődik.

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása