Könyvsorozat jelenik meg híres operettekről

A Csárdáskirálynő, A cigánybáró, a Marica grófnő, a Viktória, a Menyasszonytánc és még 15 klasszikus, népszerű operett jelenik meg a Kossuth Kiadó új, Híres operettek című sorozatában. 

A sorozat a Budapesti Operettszínházzal, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA), valamint a Metropol napilappal együttműködésben lát napvilágot. Az első kötet Kálmán Imre és örökzöldjén műve a Csárdáskirálynő történetét dolgozza fel - CD-melléklettel, amin az Operettszínház művészei, például Fischl Mónika, Vadász Dániel, Szendy Szilvi és Peller Károly hallhatók.

EDV 5335

Az új operett-kiadványok szerdai bemutatóján Kerényi Miklós Gábor, az Operettszínház főigazgatója kihangsúlyozta: az operett nem halott műfaj, egyre több fiatal fedezi fel magának, hiszen általában a szenvedélyes szerelemről szól. A zenés műfajban új alkotások is születnek, a színház következő premierje például a Tamási Áron Ördögölő Józsiásából készülő darab lesz Tolcsvay László zenéjével. 
A direktor véleménye szerint az operett hungarikumságának és sikerének egyebek között az a magyarázata, hogy sokszínű. Kálmán Imre dallamvilágában a romantikus operákra emlékeztető nagy ívű melódiák a magyaros verbunk ritmusával, a bécsi polkával egyaránt ölelkeznek. A Híres operettek köteteiből megtudhatjuk, milyen történetekre épülnek föl az ismert dallamok, olvashatunk a szerzők életéről, az előadóművészekről, az operettek tartalmáról és történetéről. Mindehhez gazdag illusztrációs anyag társul. A Csárdáskirálynőről szóló könyv most jelent meg, Gajdó Tamás írta. Rajta kívül még Anger Ferenc, Nemlaha György, Gabnai Katalin, Kolozsi László, László Ferenc, Bóta Gábor, Albert Mária, Jászay Tamás, Kállai István a kötetek szerzői, s egy megírását jómagam is bevállaltam - mondta Kerényi Miklós Gábor.

híres operettek

 

A Kossuth Kiadó vezérigazgatója, Kocsis András Sándor elmondta: ez a 21. ilyen sorozatuk, korábban például a Világhíres zeneszerzők, a Világhíres operák címen megjelent 20-20 kötettel arattak sikert. Ezek egy külföldi széria magyar változatát képviselték, természetesen magyar művekkel kiegészítve. A Híres operettek azonban előzmény nélküli, teljesen hazai vállalkozás, amelynek főszerkesztését Kerényi Miklós Gáborra bízták. Gazsó L. Ferenc, az MTVA tartalom-előállítási vezérigazgató-helyettese az együttműködésről kiemelte: "portalanítunk abban az értelemben, hogy minden olyan kezdeményezés mellé állunk és segítjük, ami valójában sohasem volt poros, de előítéletek tapadtak rá, mint például az operettre".

EDV 5332

Egy műfaj életben maradásának függvénye véleménye szerint, hogy keletkeznek-e új művek… A listából kitetszik, hogy a klasszikusok mellett egy-egy kortárs darab is jelen van a sorozatban - Szakcsi Lakatos Bélától a Szentivánéji álom és Jávori Ferenctől a Menyasszonytánc. Kerényi Miklós Gábor, az Operettszínház főigazgatója úgy fogalmazott, ők, a mai szerzők méltó utódai a nagy operett-komponistáknak, Kálmánnak, Lehárnak, Huszkának, Ábrahámnak és a többieknek.
Hivatal Péter, a Metropol napilap kiadójának ügyvezetője kiemelte: a lapban az egyes kötetek megjelenésekor kivonatokat adnak közre, ezzel a zenének, az irodalomnak, a színháznak új "barátokat" szereznek.

Az elegáns, keménytáblás könyvek CD-melléklettel jelennek meg kéthetente, a korongon az adott műből hallhatók részletek - egyrészt az Operettszínház jelenlegi előadásaiból, például az első kötetben A Csárdáskirálynő slágereit Fischl Mónika, Vadász Dániel, Szendy Szilvi és Peller Károly éneklik, a későbbiekben a többi között Dolhai Attila, Frankó Tünde, Miklósa Erika, Kerényi Miklós Máté és Oszvald Marika is hallható lesz, de a régi nagyok felvételei is előkerülnek - például Németh Marikáé, Sárdi Jánosé és Házy Erzsébeté.
A Híres operettek sorozat kötetei megvásárolhatók az újságárusoknál. A Csárdáskirálynő után a széria következő darabja Kacsoh Pongrác János vitéze lesz, majd Strauss műve, A cigánybáró következik. Utánuk Szirmai Albert, Lehár Ferenc, Fényes Szabolcs, Offenbach, Jacobi Viktor, Huszka Jenő, Zerkovitz Béla, Ábrahám Pál és Eisemann Mihály operettjei következnek.




Forrás: Budapesti Operettszínház, MTI Fotó: Budapesti Operettszínház, Éder Vera, MTI

 

 

<iframe width="560" height="315" src="https://www.youtube.com/embed/5bTBtOVNUrs" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

süti beállítások módosítása