Anne Hathaway musical-szerepért kapott Oscart

A legjobb női mellékszereplőnek járó Arany Glóbusz után az amerikai filmakadémia elismerését is besöpörhette Anne Hathaway. A legjobb női mellékszereplő Oscar-díját A nyomorultak és Fantine szerepe hozták meg Anne számára. A Victor Hugo klasszikus regénye alapján készült musical összesen három kategóriában váltotta győzelemre az Oscar- jelölést.

Az idei, 85. Oscar gála zenével és musicalekkel átszőtt ceremóniát sejtetett és be is váltotta a várakozásokat. Erre már maga a házigazda személye is garancia volt, hiszen Seth McFarlane köztudottan nagy musical rajongó, emellett Tom Hooper Victor Hugo regényadaptációja, A nyomorultak nyolc jelölése is indokolta a zenés betétek dominanciáját a gálán, ahol többek közt a Dreamgirlsből és a Chicagoból is hallhatott részleteket a közönség, az est musical-fénypontja pedig A Nyomorultak szereplőinek élő produkciója volt.

Seth McFarlene, sem csak a humorát csillogtatta az Oscar-gála házigazdájaként, hanem többször énekelt és táncolt is a ceremónia alatt a közönség nagy örömére.

A nyomorultak, egyetlen musicalként az Oscar-jelöltek mezőnyében három szobrocskát kapott: A legjobb smink, maszk, A legjobb hang, hangkeverés és A Legjobb női mellékszereplő díját vihették haza az alkotók, illetve Anne Hethaway

A Fantine-t alakító színésznő hozta a papírformát, ugyanis őt tartották a legesélyesebbnek erre a díjra a többi jelölt, Sally Field, Jackie Weawer, Helen Hunt és Amy Adams előtt.

A nyomorultak musicalről bővebben itt olvashat.

süti beállítások módosítása